Helyi kultúra

2023.08.16. 20:42

Művészetből jelesre sikerült a debreceni Partium Ház új rendezvényterének megnyitója – fotókkal

Véső Ágoston Munkácsy-díjas festőművész 70 év képeiből című kiállításával nyitotta meg hivatalosan az új rendezvényterének kapuját a debreceni Partium Ház.

Bucsi Bernadett

Megnyílt a Véső Ágoston képeit bemutató kiállítás a debreceni Partium Ház új, Piac utcai rendezvényterében

Forrás: Czinege Melinda

Kultúrkavalkád néhány tíz négyzetméterbe passzírozva

– nagyjából így jellemezhetnénk azt a bő másfél órát, melyet szerdán a debreceni Partium Ház Piac utcai új rendezvényterében tölthettünk el. Ünnepélyes, igényes és felemelő. Ilyen volt e helyszín avatója, melyet verses és zenés blokkokkal, könyvbemutatóval, Kárpát-medencei borászatok borainak kóstolójával, továbbá nem kisebb művész, mint a Munkácsy-díjas festő, Véső Ágoston debreceni kiállításának megnyitójával emeltek a minőségi kultúrpillanatok közé.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Piac utcai rendezvénytérre azért volt szüksége a Partium Háznak, mert három év alatt kinőtték az addigi, Burgundia utcai épületet. Korábban Stanik István elmondta a Haonnak, hogy a régi rendezvénytér mintegy harminc ember befogadását tette lehetővé, viszont a külhoni értékek hazai népszerűsítéséért dolgozó Partium Ház által meghirdetett összművészeti rendezvények ennél népszerűbbnek mutatkoztak, és rendszerint 60-70 látogatóval kellett számolniuk a szervezőknek. A Piac utcán most már tágas, csaknem száz vendég befogadására alkalmas galériás kiállítótérbe invitálhatják az újabb és újabb tárlatanyagokat.

Állva, vastapssal üdvözölték

A szerdai, ünnepélyes megnyitón, tágas tér ide vagy oda, olyan nagyszámú közönség jelent meg, hogy nemhogy ülőhelyre nem volt esélye a későn érkezőknek, de jószerével még az állóhelyért is meg kellett küzdeniük.

Megnyílt a Véső Ágoston képeit bemutató kiállítás a debreceni Partium Ház új, Piac utcai rendezvényterében
Forrás: Czinege Melinda

Sokan voltak kíváncsiak arra a tárlatra, mely nem kevesebb, mint 70 év munkáját foglalja össze, és mely egy olyan határon túli művész ecsetvonásait örökíti, akit korábban Munkácsy-díjjal jutalmaztak, aki a Magyar Művészeti Akadémia tagja, a Magyar Érdemrend lovagkeresztjének kitüntetettje, és aki idén július 31-én betöltötte a 93. életévét. Véső Ágostont a Partium Ház népes műértő közönsége állva, vastapssal üdvözölte. E felemelő pillanatokat tovább fokozta a debreceni színművész, Vranyecz Artúr szavalata, és az Ave Maria, melyet Ács János karmester, Antoni Norbert és Kuczmog Klaudia előadásában élvezhetett a közönség.

Az összetartozásunk jelképei

Az eseményen köszöntőt mondott Papp László, Debrecen polgármestere, aki kiemelte: a kiállított művek és a művész jelenléte Nagybányára, a nagybányai művésztelepre irányítják a figyelmet. A polgármester köszönetet mondott Véső Ágostonnak a kulturális örökségünk felbecsülhetetlen értékeinek megmentéséért, megőrzéséért és továbbörökítéséért. Rámutatott, hogy a határon túli művész alkotásai most egy olyan szervezet rendezvényterében kaptak helyet, mely a debreceni önkormányzattal közösen dolgozik a partiumi és erdélyi történelmi és kulturális értékek össznemzeti integrációján, a nemzeti összetartozás, a magyar identitástudat erősítésén.

Megnyílt a Véső Ágoston képeit bemutató kiállítás a debreceni Partium Ház új, Piac utcai rendezvényterében
Papp László, Debrecen polgármestere
Forrás: Czinege Melinda

– Debrecen ma egy határokon árnyúló, erős régiócentrummá váló város. Egy olyan kelet-magyarországi hídfőállássá váló város, mely a kölcsönös érdekek mentén a gazdaság, az oktatás, a kultúra és a közlekedés területén egészen biztosan egyesíteni fogja Szolnoktól Ungvárig, Kassától Nagyváradig a Kárpát-medence északkeleti térségét.

Ez adja nekünk, debrecenieknek az alapot ahhoz, hogy előmozdítói legyünk térségünk összefogásának határon innen és túl, felkarolva a határ túloldalán élő magyar testvéreinket. Hogy lehetővé tegyük az összetartozók összetartozását. A nemzet határain belül összetartozásunk számtalan formáját hoztuk létre eddig városunkban, és ebben a törekvésünkben a Partium Ház biztos partnerünk

– szögezte le Papp László.

Igazolva, hogy jó úton járnak

– Modellértékű a működésünkben, hogy az állami, regionális kultúraszervező logikák találkoznak a helyi kultúraszervező inspirációkkal, erőkkel és víziókkal. Azok a tények, melyek a debreceni Partium Ház teljesítményét igazolják, a több mint 100 önálló kulturális rendezvény, az 1500 tagot számláló partiumi baráti társaság mind igazolja, hogy közösen jó úton járunk – ezt már Szabó Pál Csaba, a debreceni Partium Házat is magába foglaló Magyar Házak Hálózat ügyvezetője mondta köszöntőjében.

Megnyílt a Véső Ágoston képeit bemutató kiállítás a debreceni Partium Ház új, Piac utcai rendezvényterében
Szabó Pál Csaba, a Magyar Házak Hálózat ügyvezetője
Forrás: Czinege Melinda

A kiállítást – mely Véső Ágoston 70 évvel ezelőtt megnyílt első tárlatának állít emléket, és melyre a művész saját otthoni gyűjteményének darabjaiból hozott ízelítőt – Latorcai Csaba miniszterhelyettes, a KDNP főtitkára nyitotta meg. Hangsúlyozta, Magyarország alaptörvényének nemzeti hitvallásában kinyilvánítjuk, mi magyarok azt az elhatározásunkat, miszerint vállaljuk, hogy örökségünket, egyedülálló nyelvünket, a magyar kultúrát, a Kárpát-medence természet adta és ember alkotta értékeit ápoljuk és megóvjuk.

– Történelmi perspektívába helyezve az alaptörtvénybe foglaltakat, azon dolgozunk, hogy az elkövetkező évszázadok is szóljanak rólunk, magyarokról. S ne csak szóljanak, hanem tevékeny részesei, alakítói is legyünk a Kárpát-medence egészének, életének, éppúgy, mint a kontinens egészének.

Ehhez leginkább kultúránk megőrzésével, továbbadásával tudunk hozzájárulni, és ebben a nemzet- és kultúramentő misszióban elődünk és társunk Véső Ágoston. Saját festői nyelvén és formavilágán keresztül adja át és egyúttal újítja meg a 21. századra mindazt, amit – kihúzva magunkat – úgy mondunk, nagybányai festészet

– osztotta meg gondolatait a – szavai szerint – felelős kultúrember munkásságával kapcsolatban. A miniszterhelyettes szerint manapság olyan időket élünk, melyben fokozottan szükséges megőrizni a hagyományainkat, hitünket, józanságunkat. Szót ejtett Magyarország kormányának a kultúra mentéséért vívott harcáról, és mint mondta, hatványozottan többet tesz érte az európai országok átlagánál. – Magyarország a GDP 1,3 százalékát áldozza kultúrára, míg az Európai Unióban ez mindösszesen fél százalék – ismertette.

Latorcai Csaba miniszterhelyettes, a KDNP főtitkára
Latorcai Csaba miniszterhelyettes, a KDNP főtitkára
Forrás: Czinege Melinda

Vásznon az örökkévalóság

A kiállító művész egy régi jó ismerőse, Szakács Imre festőművész igyekezett néhány perc alatt értékelni a tárlat anyagát, és bár ezt a feladatot – tekintettel a Munkácsy-díjas alkotó életművére – ő maga lehetetlen kihívásnak érezte, a közönség soraiban helyet foglalók számára nem okozott csalódást.

Szakács Imre festőművész
Szakács Imre festőművész
Forrás: Czinege Melinda

Sok más mellett például rámutatott arra, hogy Véső Ágoston művészetében és életében a szakralitás igen fontos szerepet játszik; de rávilágított arra is, hogy az alkotó művészetére kétségkívül igaz, hogy érezteti az örökkévalóságot.

A kiállító művész köszönetet mondott az elhangzott dicsérő szavakért, és nagy örömmel dedikálta a kérések mentén a nagyváradi Holnap Kiadó képviselői által a helyszínen bemutatott, Nem könyvből tanultam Nagybányát címmel megjelentetett Véső Ágoston-életműalbumot.

Véső Ágoston
Forrás: Czinege Melinda

Véső Ágoston alkotásai a partiumi és erdélyi múzeumokban, a Magyar Nemzeti Galériában, magángyűjteményekben láthatók. Fogadta a műveit az erdélyi és magyarországi nagyvárosokon kívül Berlin és Stockholm is. A debreceni tárlat anyagát az érdeklődők szeptember 30-ig tekinthetik meg a Partium Ház új kiállítóterében.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában