Hajdú-Bihari Termékdíj

2022.05.23. 11:28

Tészták, fűszerek és szörpök is kaphatnak megyei termékdíjat, nemsokára kiderül, kik lesznek a befutók

Idén először fogja kiosztani a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat a Hajdú-Bihari Termékdíjat.

A pályázók termékeiről egy öttagú bizottság fogja eldönteni, hogy az adott termék megfelel-e a meghatározott kritériumoknak. Czapp Zsuzsa, a Fejlesztési, Tervezési, Stratégiai Osztály fejlesztési csoportvezetője az új, TOP Pluszos projektjükről beszélt a Naplónak. – Vállaltuk azt, hogy létrehozunk és működtetünk egy paktumirodát, melynek feladatai között szerepel a helyi termékek népszerűsítése is – kezdte a bemutatást. Hozzátette, a megyei közgyűlés tavaly júliusban szavazta meg a Hajdú-Bihari Termékdíj odaítéléséhez kapcsolódó szempontrendszert, ennek alapján fogják kiosztani a díjat több kategóriában. 

Hagyományos technológiával 

Két termékkategóriát határoztak meg: mezőgazdasági és kézműves. Az előbbiben többek között tésztafélék, pékáruk, olajok, szörpök, fűszerek, húskészítmények, tejtermékek, alkoholos italok és készételek kaphatják meg a díjat, míg a kézműves kategóriában fából, kőből vagy vasból készült, illetve kerámia-, textil-, fonott, üveg- és egyéb termékeket várnak. Kikötés, hogy csak hagyományos előállítási módon készülhet a termék, nem nagyüzemi vagy gyáripari technológiával. Kritérium továbbá az is, hogy a megyében előállított, honos vagy megtermelt, jellemzően a megyei lakosok munkájának eredményeként készüljön el a produktum. 

A Megyei Ízek Találkozójának hajdúnánási állomásán is láthattunk helyi termékeket | Forrás: HBMO

– Hamarosan megjelenik a felhívás a www.hajdubiharitermek.hu honlapon; a meghirdetéstől számított 30 napig lehet a pályázatokat beadni.

Terveink szerint nyár végén már kioszthatjuk az első díjakat

– tudatta Czapp Zsuzsa. 

Szorosabb kapcsolat 

A projekt nem előzmény nélküli, tavaly négy helyszínen – Derecskén, Nádudvaron, Hajdúnánáson, Nyíradonyban – rendezték meg a Megyei Ízek Találkozóját, ahol helyi termékekből készültek ételek. Ezen rendezvényekhez hasonlóan a mostani pályázattal is a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat azt a célt kívánja elérni, hogy megvalósuljon a hagyományos, kézműves és tájjellegű termékek és mezőgazdasági élelmiszerek magas minőségi színvonalának elismerése, a megyében előállított termékek népszerűsítése. Cél továbbá a termékeket gyártók piaci lehetőségeinek bővítése, piacra jutásuk támogatása, valamint a fogyasztók segítése a minőségtudatos, környezetbarát termékek kiválasztásában. 

A csoportvezető hangsúlyozta, a helyi termékek értékesítése során a termelési rendszerek környezetileg fenntarthatóbbak, csökken az élelmiszerek szállítási útja. A helyi termékek előállítása régi hagyományokra visszatekintő kézművesmesterségek, -technikák továbbvitelét is szolgálja. Az értékesítés révén a fogyasztók és a termelők szorosabb kapcsolatban állnak egymással, a személyes ismeretség által pedig bizalmi kapcsolat jöhet létre. A termékdíj elnyerése amellett, hogy a termék a fogyasztó számára egy magasabb minőséget képvisel, a Hajdú-Bihari Termékdíj-logó használati jogát vonja magával; a kitüntetett termékek megkülönböztetett figyelmet kapnak a megyei termékekkel kapcsolatos kommunikációs tevékenységek során, valamint természetesen egyfajta presztízst is képvisel.

KD 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában