Romantika helyett megrekedt életekről ír a debreceni diáklány

Először 2019-ben, legutóbb néhány hete kapott szakmai elismerést a fiatal debreceni író, Homovics Panna, aki a Gróf Széchenyi Család Alapítvány és a Stádium Társadalmi és Kulturális Hírlap által kiírt ,,Milyen Kárpát-medencét szeretnék?” esszéíró pályázaton harmadik helyezést ért el. 

Párkapcsolat és elmúlás 

Húszéves sincs, ez mégis a tizenhetedik irodalmi írása volt, a „versenymunkák” mellett viszont már önálló témaválasztással veti papírra gondolatait. Az ifjú írónőt nemrég világlátásáról, tervekről és ihletettségről kérdeztem. A szívéhez legközelebb álló elismerés az, hogy a Szabó Magda és Szobotka Tibor Emlékéért Alapítvány nemrég oklevéllel ismerte el a tehetségét – szögezi le elsőként. Az írás már az általános iskolás éveiben érdekelte, az első pályázatra azonban, melyen harmadik helyezést ért el, csak kilencedik osztályban jelentkezett. Ezután már őt találták meg a témák, s azokból később leginkább novellák és elbeszélések születtek. 

Homovics Panna témáit eleinte a különböző szervezetek munkái határozták meg, így volt a környezetvédelemmel, ami a Nagyerdőért Egyesületnek íródott, valamint a Hospice Ház esetén is. Tizenkilenc évesen már az emberek lélektaniságával, a párkapcsolat és a halál kérdéseivel foglalkozik. Ezekről a nem feltétlenül életkorát igazoló jelenségekről úgy véli, ha egy élethelyzet felhőtlen, ha valaki boldog és minden rendben van, abból nem lehet sokat tanulni. – A megrekedt élethelyzetből valahogy el kell indulni. Ezek a jelenségek ihletnek meg leginkább – jegyzi meg. 

Voldemort és a kortás magyar 

Harry Potter fantáziavilágából Grecsó Krisztián írásaihoz, majd vallási témákig keveredett, jelenleg spirituális tartalmakkal szeretne gyarapodni. Fiatal kora miatt természetesnek tűnhet, hogy nem a saját életéből merít a fent említett társadalmi életképek ábrázolásakor, azonban, mint mondja, egy-egy szituáció, érzés vagy hangulat inspirációt jelenthet számára, noha általában a fejéből pattan ki, ami később a papírra kerül. – Érettnek hittem magam. Úgy gondoltam, már mindent tudok ezen a világon. És most, egy hónappal a tizennyolcadik születésnapom előtt szembesülök vele, tulajdonképpen semmit sem tudok a világról. Azaz egyvalamit mégis. Ne vegyünk mindent természetesnek, mert ezek mind csak ajándékok. Becsüljük meg jól, amit kaptunk, és higgyünk abban, hogy az a fentebb lévő Hatalmasság, akinek gondolatai kifürkészhetetlenek, a lehető legjobbat akarja nekünk – olvasható Evidencia című munkájában. 

Hogy a Panna által idézett Hatalmasság, hogyan rendezi majd írói pályáját, még nem tudni, de az ifjú debreceni írónő közeli terve, hogy néprajz szakon tanul tovább, majd muzeológus lesz. Biztatóan hangzik beszélgetésünk utolsó bekezdése mindazok számára, akik a fenti sorokon kívül kötetben is lelki táplálékot remélnek Pannától a későbbiekben, amikor példa- és jövőképéről kérdezem. Példaképe édesanyja és irodalomtanára, Perla Erzsébet, de szellemi motiváció is bőven akad még, mivel kiemelten foglalkoztatják a társadalmi egyenlőtlenségek, az esélyegyenlőség hiánya és talán a legégetőbb szükségű olvasnivaló: a fiatalok kortársakat érintő empátiájának és türelmének felkiáltójele.

SZD