Különleges zenés irodalmi estet tartottak

2022.03.18. 19:02

A Petőfi emlékév nyitóeseményén a Csokonai Színház művészei is részt vettek

Forrás: PSz

A Petőfi Klub országos kezdeményezés egyik megyei tagjaként tartotta meg Petőfi emlékév nyitóeseményét a DEMKI Ifjúsági Házban pénteken. A nyitóbeszédeket követően az „A költő visszatér” zenés irodalmi est keretében a résztvevők megismerkedhettek Petőfi Sándor szerelmes költészetének néhány gyöngyszemével.


A nemzettudat fontossága


Az eseményen Pósán László Országgyűlési képviselő elmondta, Petőfi költészete és az az értékrend, amelyet az ő személye képvisel, kortalan. – Generációkat képes átfogni a fiataloktól az idősekig. Komoly és könnyed dolgok is megjelennek a költészetében. Azok az értékek, melyeket közvetíteni tudott (a magyar identitás továbbadása, átörökítése) megannyi emberhez eljutottak. A Petőfi Klubok hálózata, mely az emlékévhez, emlékévekhez kapcsolódóan létrejött, ehhez próbál hozzáadni. Egy olyan világban, amelyet minden szempontból a globalizáció jellemez, biztos alapokat próbál nyújtani leginkább a következő nemzedékeknek, eligazodási pontokként szolgálva saját életünkben – emelte ki Pósán László, a nemzettudat fontosságára felhívva a figyelmet. Mint mondta, eddig már 100 ilyen klub jött létre, 88 Magyarországon, 12 pedig a határon túl.

 

Halász D. János ügyvezető megerősítette, jövőre a klubok száma megkétszereződhet. – Petőfi az a nem megosztó magyar történelmi és irodalmi személyiség, akit szinte mindenki szeret. Ő összegezte azt, amit mi magyarok szeretünk: a szabadságot. Ez az eszme az, ami mindig is feltöltött bennünket – hangsúlyozta, hozzátéve, a kezdeményezés a nemzeti értékekről, önérzetről, büszkeségről szól majd, megannyi eseményt felölelve a DEMKI 13 intézményi egységében.

 

Puskás István alpolgármester kifejtette, 2023-ban nemcsak Petőfi, de a Himnusz és Madách 200. születésnapját, valamint Csokonai 250. születésnapját is ünnepelni fogjuk. Hozzátette, Debrecen városa már most egy sor olyan projektet készít elő, amelyek jövőre ezeket az emlékéveket fűzik össze. – Petőfi Sándor megtestesíti a nyelvünket, az irodalmunkat, és a kultúránkat. 200 éves szerzőről van szó, de mivel a műveltségünk része, rajta növünk fel, illetve a nemzeti ünnep kapcsán is számos élethelyzetben kísér minket – hangsúlyozta. Az alpolgármester úgy fogalmazott, a költő mind a mai napig nagyon modern nyelven tud megszólalni, szinte kortársként.

 

PSZ

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában