A bezártság anatómiája – Bo Burnham: Inside

Sokan, sokféleképpen próbáltak már fogást találni a járványhelyzet és az ezzel járó bezártság lélektani hatásain, elég csak azokra a szakcikkekre, mélyebb elemzésekre, vagy akár online kerekasztal-beszélgetésekre gondolni, amiket ez az egész szituáció kitermelt magából. A szakmai oldal mellett a humor felől is rengeteg megközelítés volt, még szép, mert hát tűnjön akármennyire is morbidnak, a Covid ilyen szempontból is hálás téma, mivel a komplett társadalmat érinti valamilyen szinten, és mindenkinek van róla véleménye, jól kigondolt álláspontja. Látszólag Bo Burnham amerikai komikus, rendező Inside című filmje is az utóbbiak közé illeszkedik, de a megnézése után világossá válik, hogy a komédia itt csak a héj, a mag pedig ennél sokkal mélyebb, absztraktabb valami, hatásmechanizmusait pedig azért is nehéz igazán jól megfogalmazni, mert ezek nem univerzálisak, mindenkiben más szinten, az utóbbi időszakban személyesen megélt események függvényében csapódnak le.

Az Inside-ot (magyarul: belül) Burnham saját házának egyetlen szobájában, egy évig forgatta a járvány alatt, és ő maga az egyedüli szereplő benne. A másfél órás végterméket műfajilag rettentő nehéz besorolni egyetlen meghatározott kategóriába – talán a dokumentumfilm és a musical címkék állnak hozzá a legközelebb –, mivel több helyről is emel be ismert toposzokat, és ezeket aztán nagyon magabiztosan, leleményesen pakolja egymás mellé. Az egész gerincét az a húsz zeneszám adja, melyekkel a komikus a maga nyers, szatirikus módján, de egyébként szövegezésben és vizuális megvalósításban is rettentően frissen, újszerűen reflektál a Covid-helyzetre és a változásokra, amiket a pandémia az online világban a semmiből hozott létre, vagy egyszerűen csak nagyon felerősített. Ezt az üzenetet Burnham úgy mélyíti el, hogy közben a kamerabeállításokat, az elrontott felvételeket, szóval magát az alkotói folyamatot is bemutatja, plusz mindazt a kimerültséget, dühöt és összeomlást, amit ennyi kreatív energia mozgósítása okoz egy viszonylag ingerszegény környezetben. Ezek így együttesen

olyan komplex emberi drámát rajzolnak ki a humor felől megközelítve, amelynél őszintébbet tényleg nagyon ritkán látni dokumentarista mozgóképben.

Már ennyiből is egyértelmű, hogy a film a mentális egészségről is nagyon sokat mesél. A most harmincéves Burnham a 2010-es évek elején robbant be a stand up comedybe, viszont a folyamatos pánikrohamai miatt az utóbbi öt évben nem vállalt élő fellépést. Visszatérését, mint ahogy az az Inside-ban is elhangzik, 2020 januárjában már tervezgette, csak hát ugye pont ekkor ütött be a koronavírus miatti krach. A projekt emiatt egy különösen személyes naplóként is értelmezhető: meggyőzően ábrázolja, hogy építi újra önmagát egy lelki problémákkal küzdő, de amúgy borzasztóan tehetséges alkotó saját mikrokozmoszában, a reluxákon át éppen csak beszűrődő fényben, a monotonul forgó ventilátorlapátok alatt.

Az Inside legvégén ott az üzenet, hová kell fordulni, ha valakinek lelki démonjai vagy szuicid gondolatai vannak. Közegidegen ez egy komédiánál, de a játékidő végére megértjük, ebben az esetben nagyon is indokolt.

Értékelés: 5/5

Raffer Attila