bábszínházi világnap

2021.03.20. 16:19

Különleges elődással készül a Vojtina

Március 21-én ünnepeljük a Bábszínházi Világnapot.

20201012 Debrecen fotó: Kiss Annamarie KA Hajdú-Bihari Napló Figurák, avagy bábosok és bábuik címmel Mesterségem Címere kiállítássorozat első alkalma a Vojtina Bábszínház kiállítóterében.

Fotó: Napló-archív

A Vojtina Bábszínház ebből az alkalomból videó és fotógaléria formában közzéteszi a közönsége által beküldött fotókat, amelyeken azt fejezték ki, mennyire hiányzik nekik a bábszínház. Délelőtt videó formában tekinthetik meg az összeállítást a nézők, délután pedig a fotógalériában szabadon nézelődhetnek.

Országos világnapi üzenet színesíti majd a tartalmakat, amelyet Markó-Valentyik Anna, Junior Prima-díjas magyar színésznő, bábművész, rendező fogalmaz meg és nem utolsósorban pedig 10 órától a Messzeringó kamarajáték ünnepi online bemutatója lesz látható, ami csak vasárnap elérhető a Vojtina Facebook-oldalán és Youtube-csatornáján – olvasható a bábszínház közleményében.

Messzeringó

Howard Gardner pszichológus szerint a gyermek sajátos közönség, mivel ha színházba megy, úgy figyeli a hőst, mint akit akár meg is védhet egy vészhelyzetben, ugyanis még nem jutott el a beavatott néző státuszára, nincsenek megszokott konvenciói. Sőt, az óvodáskorban még a valós és az eljátszott között alig van különbség, úgy tekint a műre, mint egy szimbolikus médiumra.

A „messzeringó gyerekkor” jelzős szerkezetet Radnóti Miklós Nem tudhatom című verséből ismerjük. A messzeringó képbe tömörítheti a múltat, egyesítheti a távolban ringó bölcsős gyermekkort a most, a jelenben emlékező érzeteivel. A játékuk nyelve a költészet, a képzelet áramlása, a tárgyak átalakulása. A tárgyak kifejezhetik magukat úgy is, hogy csipognak, nyikorognak, vagy csak mozdulnak. Az előadásukban a szavak, a tárgyak, a zene és a csend mezsgyéin különleges határátlépések történnek. A költészet erejével életre hívott ritmikai hangulatokban, mozdulatokban, képekben történet foszlányok rajzolódnak ki, melyeket felerősítenek a tárgyak és a bábok játéka.

Képekben mesélő: Köllő Andrea és Arany Zoltán

A foglalkozást 2 és fél – 6 éveseknek ajánlják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában