minden héten próbálnak

2020.10.27. 08:35

A jó közösség miatt járnak össze a pávakörösök

A Nyíradonyi Pávakört kiváló teljesítménye alapján a szakmai zsűri „Aranypáva” minősítéssel díjazta nemrégiben.

Fotó: Molnár Csilla

A Nyíradonyi Pávakör csaknem fél évszázada őrzője, tolmácsolója a nyíradonyi népdalkincsnek és néphagyományoknak. 2016 novembere óta Csovban Renáta neve is megtalálható Bárdosi Ildikó neve mellett, a pávakör oktatói között. A jövőre 50. évébe lépő együttes megújuláson ment keresztül, hiszen a több mint 20 főt számláló dalkör újra megmérettetéseken bizonyít, s a legmagasabb elismeréseket szerzi.

– Nemrégiben Püspökladányban, a Kórusok Országos Találkozóján Aranypáva-díjat kaptunk. A zsűri elismerését fejezte ki a csapat számára. A tagok idősek, de nem öregedtek még ki az éneklésből. Nagy hangsúlyt fektetek arra, hogy tisztán énekeljünk. Egy nyíradonyi katonadalokból álló dalcsokorral szálltunk versenybe – mondta az együttest vezető Csovban Renáta, akinek nagy segítséget jelent a Nyíradonyi hegytetőn című Joób Árpád-kiadvány, ebből szokott dalokat válogatni.

Fotó: Molnár Csilla

Leszállt a tetőről is

A pávakör tagjai szinte egyöntetűen úgy nyilatkoztak, a közösség miatt szeretnek járni a csoportba. Pósán Györgyné 1975 óta énekel a csapatban, s egykori nagy énekesük, Tálas Jani bácsi ácsmester szavait idézte:

„Én a tetőről is leszálltam, és otthagytam a munkát, ha jönni kellett a Pávába.”

Ő is éppen így érez. Mindig élete részének tekintette az éneklést és a Pávakört. Hozza-viszi az idősebbeket a próbára, a műsorra, most is a kör motorja. Aki a zenét, az énekeket, a társaságot szereti, az eljár minden héten a próbákra, s része van a közös fellépések, utazások élményében is – mondják a tagok egyöntetűen.

MCs

A fotón balról jobbra: Csovban Renáta (Pávakör-vezető), Csajkó Mihályné, Jónás Sándorné, Pintye Györgyné, Kurtyán Lászlóné, Orosz Ferencné, Nagyné Kiss Erzsébet, Sógor Jánosné, Vilmányi Lászlóné, Kiss Jánosné, Pósán Györgyné, Fodor József, Pocsai Gyula, Agárdi Isván, Oláh József, Antal György, Barnucz Mihály, Major István és Tasó Béla (Nyíradony polgármestere)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában