Úton Weörestől Cintányér kalandjáig

A debreceni születésű írónő az elmúlt években mesék tucatjaival gazdagította a felnövekvő nemzedék képzeletvilágát. Illés Adrienn a közelmúltban a négy fal közé száműzött gyerekek és szülők kedvéért arra is vállalkozott, hogy legújabb fabuláját, Pézsmapimpő kalandjait hangoskönyv formájában a Facebook-oldalán is " target="_blank" rel="noopener noreferrer">elérhetővé tegye.

Milyen indíttatásból kezdett el meséket írni?

Mindig is írtam. Még mielőtt megtanultam volna írni, az édesapámnak diktáltam le a verseimet, ha azok annak minősültek egyáltalán. Mindig az én korszakomnak megfelelő témákról írtam, olyan problémákról, helyzetekről, melyek megérintettek, megfogtak valamiért. A fiam születésével ez megváltozott. Amikor pár hónapos volt, gyerekverseket mondtam neki többek között Móra Ferenctől, Nemes Nagy Ágnestől, Kányáditól, Weöres Sándortól. Amikor nagyobbacska lett, esténként „kisegeres” mesék jöttek elő. Már nem emlékszem, ki találta ki, hogy egérről meséljek, ő vagy én, mindenesetre egy kisegérnek biztosan vannak barátai, így belépett a mesékbe a vakond, a hörcsög, a gyík és a többiek. Ahogy a fiam nőtt, már robot kellett a mesébe, majd nagyon vicces meg „világűrös” mese. Én pedig meséltem neki azokat, azokról, s aztán írtam a papírra az aznapi történetet.

„A meséket egyértelműen a fiamnak köszönhetem.”

Kik a legfőbb kritikusai? Mennyiben ad teret a véleményüknek?

Az első kritikusom a fiam, akinek ha nem tetszett a mese, már másnap nem kellett mondani, vagy alakítani kellett a történeten. A kiadómnak a mai napig küldöm az írásaimat, akár fejezetenként, és mindig jól látja, ha valahol nem kerekedik még ki a történet. Megemlítem még Fehér Zsuzsánna tanárnőt, aki a debreceni Ady Endre Gimnáziumban magyart tanított nekünk hajdanán. Ő minden kiadás előtt álló írásomat elolvassa, és őszintén elmondja a véleményét. És nem utolsósorban a gyerekek, akik vagy azzal, hogy nevetnek, elcsodálkoznak a meséimen, vagy elkalandozik a figyelmük, kritikát gyakorolnak a maguk őszinteségével. Hálás vagyok nekik érte.

A karantén idejére melyik könyvét javasolja az olvasóknak, és miért?

„Az én meséim humorosak, viccesek, és ez a jelenleg bezárult világukban erős kapaszkodó.”

A Cintányér kalandjai a „kisegeres” mesém, a Robotom: Locsifecsi, az a bizonyos robotos meseregény, és a legújabb, a Pézsmapimpő és a varázslatok már egy boszorkányos történet. Nevetni jó dolog, nem csak a gyerekvilágban. Éppen a karantén miatt találtam ki, hogy megkeresek volt osztálytársakat, ismerősöket, hogy olvassák fel fejezetenként a Pézsmapimpő meséjét, ha van olyan kisgyerek, aki még nem tud olvasni, de szívesen meghallgatná, elérhető legyen a számára a Facebookon.

Meséljen az Évák című könyvéről! Mennyire érvényes a bibliai pár Madách-féle narrációja 2020-ban? Milyen személyes érintettsége van a kötetben?

Az Évák egy régen dédelgetett álmom megvalósulása. Mindig is szerettem volna találni egy férfi írót, aki partner ebben. Azt már sokan megírták, hogy mennyire másképp látják a nők és a férfiak a világot, a kapcsolatokat, a konfliktusokat, akár a közös életüket. Olyan könyvet szerettem volna, amelyben adott helyzeteket, adott kapcsolatokat mindkét fél szemszögéből láthatunk. S azt gondoltam, ez úgy hiteles, ha a férfi szemszögét egy férfi író láttatja meg. Ő Ocsenás Gábor. A könyv úgy született meg, hogy vagy ő, vagy én megírtam egy novellát, s a másik megírta a „párját”. Már közöttünk is érdekes volt látni, mennyire másképp gondolkodik a két nem. A könyv egyik felét ezek a novellák töltik meg, a másik fele egy dráma, ami Éváról és Ádámról, egy házaspárról szól. Ádám és Éva az örök férfi és nő. Ez kiapadhatatlan és mindenkor érvényes téma. Az embert mindig is fogja érdekelni, mit akar a másik, mit akar ő. A könyv azért jó, mert betekintést nyer a férfi és a női oldalba, néha úgy érezzük, mintha „leselkednénk”.

Könyveinek illusztrációi elragadóak. Vannak hűséges szakmai társai íróként? Ön álmodja meg a karaktereket?

A kiadóm, mondhatni, szabad kezet adott abban, hogy illusztrátort keressek a meséimhez. Olyan rajzolót kerestem, aki visszaadja a mesék humorát, így találtam rá az interneten Őszi Zoltánra, aki az első két mesekönyvemet, illetve az Ocsenás Gáborral közösen megírt gyerekfoglalkoztatókat illusztrálta. A boszorkányos meséhez viszont egy miskolci „pályakezdőt”, Keresztény Lillát kértük fel. A következő mesekönyvet egy hajdúszoboszlói lány, Vágó-Nagy Lili fogja illusztrálni. Szerencsére olyan tehetséges emberekkel dolgozhatunk együtt, akik a saját egyedi stílusukkal „kézzelfoghatóvá” teszik a mese szereplőit.

Miért fontos, hogy modern, érthető nyelvi és tartalmi kontex­tusban jussanak meséhez a legkisebbek?

Általános iskolás volt a fiam, amikor megállított az egyik napközis tanító néni. Megkérdezte, mit csináltam a fiammal, hogy nyolcévesen olyan szókincse van, mint egy tizenegy évesnek? Azt válaszoltam, hogy mindig is meséltem neki. Leginkább „fejből”, de minden este ott volt a mese.

„A mese segített feldolgozni a napot, vagy éppen elhessegette a rossz élményeket, másfelé terelte a figyelmet.”

Ma nagyon sok a káromkodás a hétköznapi beszédben, valahogy mindennapossá vált. Szerintem ez nem jó irány. Egész nap ezt halljuk, ezt látjuk. A mesében viszont más köszön vissza. A mesevilágban vannak rosszak, jók, szépek, csúnyák, viccesek, rátartiak és még ki tudja, mi minden, nincs határ. A mesével, az olvasással szókincset fejleszt, gondolkodni tanul, fantáziát alakít a gyerek és a felnőtt. Ezen csak nyerhetünk.

Szakál Adrienn

Borítókép: Gyermekköteteivel (balról), valamint írótársa, Ocsenás Gábor társaságában