édes anyanyelvünk

2019.11.13. 08:23

Ezekkel a programokkal ünnepli Debrecen a magyar nyelv napját

Több helyszínen is Weöres Sándort szavalhatunk.

Az Anyanyelvápolók Szövetségének kezdeményezéseként november 13-án országszerte magyar anyanyelvünket ünnepeljük. Ezt a napot nyilvánította ugyanis a magyar nyelv napjának az Országgyűlés 2011-ben. Ebből az alkalomból a Debreceni Művelődési Központ a város támogatásával egész napos programsorozatot szervez.

A programsorozat kiemelt eseménye a Vojtina Bábszínházban lesz, ahol 11 órakor köszöntőt mond Asbóth Anikó igazgató, majd Balatonfüred felhívásához csatlakozva több száz diákkal együtt a résztvevők Reschofsky György, Varga Nikolett és Vranyecz Artúr előadóművészek közreműködésével szavalják el Weöres Sándor Tíz lépcső című versét. Délelőtt 10 órától Játékos anyanyelvünk címmel a Csapókerti Közösségi Ház kínál játékos nyelvi foglalkozásokat, az érdeklődők ezen a helyszínen Dánielfy Zsolt színművész mellett mondhatnak verset. Városunk szépkorúi is méltón emlékezhetnek meg a magyar nyelv napjáról, őket november 14-én 13 órától a Homokkerti Közösségi Házban várja Beszéljünk magyarul! című, versekkel és kreatív szójátékokkal színesített műsorral a Homokkerti Nyugdíjas Klub.

A józsaiak anyanyelvünk napját a helyi közösségi házban ünnepelhetik, ahol 16 órától interaktív anyanyelvi vetélkedőn vehetnek részt, míg az Újkerti Közösségi Házban Mátyás király történetei mellett óriásplakátokkal is találkozhatunk.

HBN

Ezek is érdekelhetik