Alternatív kultúra, avagy népszerű a népszerűtlen?

Ha meghalljuk az „alternatív kultúra” szókapcsolatot, leggyakrabban az „elvont”, lázadó zenére asszociálunk. Ennek ellenére sokkal többről van szó. A fogalom először a ’80-as években bukkant fel, csakugyan főleg a zenében, s a ’90-es években terjedt el egészen. Megjelenésének oka a tömegkultúra elüzletiesedése volt, így az akkori művészek független lemezcégeknél adták ki korongjaikat, szóban, plakátokkal terjesztették zenéjüket, koncertjeiket, mondanivalójukat. A zenészek célja egy saját nyelv, egyedi stílus megteremtése volt, s nem érdekelték őket a slágerlisták, a trendek, vagy a piac, csakis önmaguknak akartak megfelelni. Dalaikban jellemzően egy-egy társadalmi problémáról alkotott véleményüknek adtak hangot, feltehetően ennek oka a nyolcvanas-kilencvenes évek angol és amerikai társadalmi és gazdasági feszültsége volt. Népszerű zenei irányzattá a Nirvana 1991-92-es koncertjei után vált. A képszerű koncertek következtében párhuzamosan jelentkezett a képzőművészetben is ez a stílus, majd feltűnt a színházakban és az irodalmi művekben is.

De mi is az az alternatív kultúra? Erre sajnos pontos válasz nincs, csak körülírni tudjuk: minden korban a megszokottól, tömegkultúrától eltérő, formabontó, „anti-fogyasztó” szubkultúra. Néhány helyen ellenkultúraként is utalnak rá, azonban mégis inkább a szubkultúra mellett érvelnék. Az utóbbi fogalom egy sajátos értékrendszer, amely nincs teljesen elszigetelve, de mégis elhatárolt, s elfogadja a domináns kultúrát, közben megalkotva sajátját. Ezzel szemben az ellenkultúra megsemmisítené a tömegkultúrát egyéni nézeteinek érvényesítése miatt, s ez már nem teljesen igaz az alternatív kultúra koncepciójára. Mindamellett, mint szinte minden normán kívül eső dolog, ez is egy egyfajta lázadási formává nőtte ki magát.

Viszont ezt az elképzelést már-már a megjelenése óta ellentmondások övezik. Sokan tekintenek az alternatív kultúrára – akárcsak a magaskultúrára – úgy, mint amelyet a szakmaiság, a tisztelet jellemez. Mindeközben az alternatív kultúrát gyakorta írják le amatőrnek, egyszerűnek, de hitelesnek. Vajon ezeket figyelembe véve is beletartozik a magaskultúra fogalomkörébe? A másik ellentmondás pedig egyenesen a fő mondanivalójával áll kapcsolatban. Ennek egyik elsődleges oka talán a kiadók és cégek, hiszen a fogalom feltörekvése közben és után egyre több reklámban tűnt fel, ezzel megcélozva a fiatal vásárlóközönséget. Emiatt már a tömegkultúra ellentéte is többé-kevésbé a tömegkultúra része lett.

Összefoglalva, abszolút érthető az alternatív kultúra népszerűsége, ugyanis mindenki akar valami újat, eredetit alkotni, egy kicsit eltérni a többitől, s közben mégis tartozni valahova.

Kovács Fanni Odett, Ady Endre Gimnázium, 10. c

Források: Havasréti József: Alternatív regiszterek: a kulturális ellenállás formái a magyar neoavantgárdban, illetve az alábbi honlapok: 1, 2, 3, 4, 5.