Laptopokat kaptak

2024.05.23. 19:51

Ezekkel az eszközökkel még hatékonyabban tanulhatnak a böszörményi diákok – fotókkal

Két évvel ezelőtt indította el a kormány azt a programját, amellyel ingyenes informatikai eszközöket biztosít az ország valamennyi általános és középiskolás diákja számára. Az eszközök kiosztása idén tavasszal többek között a Hajdúböszörményi Tankerületi Központ intézményeiben is folytatódott, a Bocskai István Gimnázium diákjaihoz 197 darab ingyenes laptop jutott el.

Bekecs Sándor

Lenovo 300w Gen 4 típusú laptopokat vettek át a tanulók szülei csütörtök délután

Forrás: Kiss Annamarie

A hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium ötödik, hatodik és kilencedik évfolyamos diákjai kaptak ingyenes laptopokat május 23-án. A Hajdúböszörményi Tankerületi Központ igazgatója, Tóth Lajos Árpád, valamint Gyulai Sándor, az intézmény igazgatója adták át a szülőknek, törvényes képviselőknek az új eszközöket.

Gyulai Sándor, a Bocskai-iskola igazgatója, Tóth Lajos Árpád, a Hajdúböszörményi Tankerületi Központ igazgatója és Kiss Attila polgármester a csütörtöki eseményen. Összesen 197 darab ingyenes laptopot adtak át a hajdúböszörményi gimnázium diákjaninak
Gyulai Sándor, a Bocskai-iskola igazgatója, Tóth Lajos Árpád, a hajdúböszörményi tankerület igazgatója és Kiss Attila polgármester a csütörtöki eseményen. Összesen 197 darab ingyenes laptopot adtak át a gimnázium diákjainak
Forrás: Kiss Annamarie

A 2022 tavaszán megkezdett programban 193 ezer 702 darab laptopot juttatnak el idén 3 ezer 85 intézménybe. Az első etapban 120 ezer, majd tavaly ősszel 140 ezer és most jelenleg több mint 193 ezer laptopot juttatnak el az igénylőknek.

Idén tavasszal az 5., a 6. és a 9. évfolyamos tanulók következnek, a kiszállítások április 22-vel indultak és várhatóan június közepéig tartanak. Összesen 641 darab noteszgépet osztanak ki a tankerület hajdúböszörményi intézményeiben.

Egyenlő feltételeket teremtenek az ingyenes laptopok

Májusban a Hajdúböszörményi Tankerületi Központhoz is elért a program, a hajdúböszörményi Bocskai István Gimnáziumának diákjai 197 darab Lenovo 300w Gen 4 típusú gépeket kaptak.

Ez egy nagyon jó lehetőség, segítség a fiatalok számára. Magam is használok naponta digitális eszközöket a munkám során, illetve szórakozáshoz is. Viszont arra is figyeljünk, hogy ne távolodjunk el a való világtól. A gyereknek jót tesz, ha megfelelő időt töltenek sportolással, kikapcsolódással, bulizással. Ezek se vesszenek ki a mindennapokból

– fogalmazott Kiss Attila, Hajdúböszörmény polgármestere. Hozzátette, kiváló kezdeményezés a kormány részéről, hogy az ország valamennyi diákjának egyenlő feltételeket teremt a digitális eszközök ellátottságának területén. Továbbá méltatta a gimnázium vezetését, ugyanis az intézmény előkelő helyet foglalt el a Debreceni Egyetem felvételi adatok alapján készített középiskolai rangsorában.

Az országos program keretében 495 állami, egyházi, nemzetiségi önkormányzati és magán fenntartó több mint 3000 iskolája vesz részt. A program a személyes használatú gépeken túl intézményi használatra szolgáló notebookokat is biztosít az iskoláknak, ezzel javítva az informatikaieszköz-ellátottságot és az azokhoz való egyenlő hozzáférést. A program 2024 őszén az akkori 5. és 9. évfolyamon tanuló diákokat célzó eszközkiosztással folytatódik.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában