Irány Törökország!

2024.04.14. 13:40

Csaknem teljesen megtelt az első, Debrecenből Isztambulba induló repülőjárat - fotókkal

Turisztikai és gazdasági szempontól is fontos a keleti oldal felé nyitni.

Hajnal László

Népszerű Isztambul, már az első járatra is nagy volt a kereslet

Forrás: Molnár Péter

Április 14-én, vasárnap hagyta el a Debreceni Nemzetközi Repülőtér kifutópályáját a Wizz Air Törökországba induló gépe. A reptéri váróteremben izgatottan várták az utasok a becsekkolás után az indulást.

debrecen, repülőtér, reptér, isztambul, wizz air
Az utasok boldogan és finom falatokkal várták az indulást
Forrás: Molnár Péter

Családosok, fiatal párok, nyugdíjasok, baráti társaságok gyűltek össze bőröndjeikkel. Egy Debrecenben élő török anyuka két kislányával utazott Isztambulba. A Haon érdeklődésére elmondta, nagyon örülnek annak, hogy immár anélkül tudnak hazalátogatni, hogy vonattal kellene Budapestre eljutniuk.

Julianna születésnapját az első Debrecen-Isztambul járat indulása után ünnepli. Portálunknak elmondta, férje üzleti úton tartózkodik Törökországban, aki ajándékként vette meg feleségének a repülőjegyet, hogy együtt tölthessék a napot az egzotikus országban.

Az induló utasokat Széles Diána, Király Tamás és Trubek Zsuzsa köszöntötte, akik tortával és stílszerűen baklavával kínálták a várakozókat.

20240414_Isztambul-Debrecen_MP_HBN-15
Széles Diána, Király Tamás és Trubek Zsuzsa tortával és baklavával kínálta az utazókat

Turisztikai és gazdasági célt is kiszolgál

Széles Diána alpolgármester úgy véli, történelmi léptékű járatfejlesztés valósult meg az isztambuli járattal. Mint mondta, amikor Debrecen város vezetése 2014-ben átvette a turizmussal kapcsolatos teendőket, meglehetősen kevés volt a külföldi vendégéjszakák száma: mindössze 30 százalék a 70 százalékos belföldihez képest.

– Fontos stratégiai pont volt, hogy a kettőt kiegyenlítsük, és ezzel válságállóvá váljon a város turizmusa. Ez ebben az évben megvalósult, így mára 50-50 százalékos az arány – mondta. Kifejtette, a külföldi turisták szempontjából kiemelt elérési lehetőség a Debreceni Nemzetközi Repülőtér, melyet éppen emiatt fejlesztenek folyamatosan, és ezért kötöttek hosszú távú együttműködést a Wizz Airrel.

Az isztambuli járattal egy keleti hub is megnyílt. A globális turizmusban ugyanis szükség van egy nyugati és egy keleti átszállási pontra is. Emellett Isztambul a gazdaságfejlesztés szempontjából is fontos, hiszen így azon utasok igényeit is ki tudjuk szolgálni, akik üzleti céllal érkeznek a városba

– emelte ki. Hozzáfűzte, a debreceniek oldaláról pedig egy könnyen elérhető, pénztárcabarát megoldást jelenthet, melyet a római járat népszerűsége is tükröz. Úgy véli, Isztambul egyre inkább egy élhető, fejlett város, ami egy hosszú hétvégére megfelelő kikapcsolódási lehetőséget biztosíthat a családosok számára is.

Máris népszerű az isztambuli járat

– Mindössze néhány hónap telt el a római járat elindítása óta, és most áprilistól egy újabb desztinációt nyitottunk. Ezzel együtt immár tizenegy úti cél érhető el Debrecenből a kínálatunkban, mely egy abszolút széles palettának nevezhető – nyilatkozta Trubek Zsuzsa, a Wizz Air szenior marketing menedzsere. Elmondta, már az első járat nagyjából telt házzal indul, vagyis a kereslet nagy a Debrecen és Isztambul közötti járatra. Az utasok fele magyar, vagyis a szükséges utasszám a régióból is összegyűlik, így a környékbelieknek sem kell Budapestre utazni, ha Törökországba szeretének eljutni. A két város között heti két alkalommal indulnak repülőgépek, szerdán és vasárnap, így akár egy hosszú hétvégével vagy egy tíznapos kirándulással is lehet kalkulálni.

Király Tamás, a Debrecen International Airport Kft. ügyvezetője fontos mérföldkőnek nevezte az isztambuli járatot. Mint mondta, ezzel egy újabb, dobogós helyre sorolt, legvágyottabb úti cél nyílt meg az utazóközönség előtt.

Ennek a járatnak szimbolikus üzenete is van. Isztambul az egyetlen olyan város, ami két földrészen helyezkedik el: az európai és az ázsiai kontinensen egyaránt, így Debrecent a keleti régióval is összeköti. Nem klasszikus átszállási úti cél, azonban point to point átszállási lehetőséget biztosít

– mondta az ügyvezető.

debrecen, repülőtér, reptér, isztambul, wizz air
Régi vágya valósult meg az utazóknak
Forrás: Molnár Péter

Király Tamás hozzátette, a célja, hogy további úti célokat jelentsenek be a Wizz Airrel közösen. A Haon érdeklődésére elárulta, a közvélemény-kutatások alapján három legkeresettebb úti célja van a debrecenieknek, mely közül kettő már megvalósult, így Róma és Isztambul mellett Bázel lehet a következő desztináció. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában