Közlekedés

2024.01.09. 11:41

Ingyen utazhatnak a 14 év alatti diákok a DKV járatain

Jelentős reformokról beszélt Debrecenben Papp László polgármester és Lázár János miniszter is.

Bekecs Sándor

Papp László polgármester fontos változásokról beszélt

Forrás: Kiss Annamarie

A közösségi közlekedés várható tarifaváltozásairól tartottak sajtótájékoztatót január 9-én Debrecenben, a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. telephelyén. Lázár János építésügyi és közlekedési miniszter számolt be a március 1-től tervezett jegy- és bérletkedvezményekről, Papp László, Debrecen polgármestere pedig egy jelentősen reformjavaslatot jelentett be.

A város gazdasági növekedése lehetőséget teremt arra, hogy olyan jólléti intézkedéseket tegyünk, amelyeknek köszönhetően jelentősen hozzájárulhatunk a debreceniek mindennapjaihoz. Ez év április 1-től a debreceni köznevelési és közoktatási intézményben jogviszonnyal rendelkező, 14 éven aluliak fiatalok ingyenesen vehetik igénybe a DKV járatait 

– jelentette be a cívisváros polgármestere. Kiemelte, ez nem csak a debreceni óvodások, diákok számára lesz lehetőség. A kedvezmény bevezetésére a Debrecen Városkártya szolgál, amely egyfajta bérletként is funkcionál majd. A konstrukcióról január 25-i ülésén dönt a város közgyűlése.

– Minden gyermek kap majd egy úgynevezett junior városkártyát. Jelenleg 16 ezer 14 év alatti gyermek, fiatal van Debrecen. Az utazási jogosultság az adott év augusztus 31-ig szól majd, de aki ez előtt tölti be a 14. életévét, ugyanúgy jogosult lesz az időszak végéig az ingyenes utazásra – osztott meg további részleteket Papp László.

A legnépszerűbb bérletté váltak a vármegye- és országbérletek

– Alaptörvénybe és törvénybe is foglaltuk: Magyarországon minden magyar polgárnak biztosítjuk, hogy otthonából eljusson munkahelyére, iskolába, szolgáltatások igénybevételéhez szükséges helyekre. Idén folytatjuk a 2023-ban megkezdett programokat – mondta Lázár János építési és közlekedési miniszter. Az egyik legfontosabb tavalyi intézkedésük volt a vármegye- és országbérletek bevezetése. Mint fogalmazott, minden 10 eladott bérletből, 9 ilyen. 2023-ban többen utaztak tömegközlekedéssel, mint korábban.

Mindezekre tekintettel idén március 1-től bérletreformot hajtanak végre: minden eddigi bérletkonstrukció megszűnik a vármegye- és országbérletek kivételével. Új kedvezményes napijegyet vezetnek be Vármegye24 és Magyarország24 néven, előbbi 990 forintos, utóbbi 4 ezer 990 forintos áron jogosít korlátlan utazásra. A jelenlegi 65 különböző kedvezményt 22-re redukálják, csak 50 százalékos kedvezmények maradnak. 

A közalkalmazottak számára korlátlan alkalmat biztosítanak a féláron való utazásra. A 14 éven aluliak számára ingyenessé teszik a tömegközlekedést, a 14 és 25 év közöttiek pedig 50 százalékos kedvezményre lesznek jogosultak. A 65 év alatti nyugdíjasok számára pedig kedvezményes vármegye- és országbérletet vezetnek be. Az előbbieken túl a nagycsaládosok, fogyatékkal élők és a tartós betegek számára szintén ingyenessé teszik a tömegközlekedést. Kérdésünkre a miniszter hozzátette: a tarifaváltozásokkal menetrendi-módosítások is várhatóak majd.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában