Közlekedésfejlesztés

2023.12.06. 13:07

Debrecen közlekedését javító, biztonságosabbá tevő stratégia készült

Bemutatták a megújult Debrecen Város Fenntartható Mobilitási Tervet.

Bekecs Sándor

Papp László polgármester és Balázs Ákos alpolgármester a tájékoztatón

Forrás: Molnár Péter

Ahogy Debrecen gazdasága dinamikusan fejlődik, úgy jelennek meg újabb és újabb kihívások. Ehhez igazodva, gyakorlatilag egymás után születnek a különböző stratégiák, amelyek tervekkel, megoldásokkal szolgálnak olyan jövőbeni feladatokra, mint a fenntartható városi közlekedés. A megújult Debrecen Város Fenntartható Mobilitási Tervét (SUMP) december 6-án mutatták be. 

A stratégiai dokumentum Debrecen gazdasági fejlődésének a helyi, térségi közlekedésre gyakorolt hatásaira reagál, s fogalmaz meg fejlesztési terveket, beavatkozási intézkedéseket.

– Debrecen 25 év alatt hosszú utat járt be, az elmúlt tíz év pedig rendkívüli eredményeket hozott a gazdaságfejlesztés területén, amely további kihívásokat is generál. Az elmúlt években több jelentős stratégiát alkottunk. Ilyen volt 2016-ban az Új Főnix Terv, majd a kormány által is támogatott Debrecen2030 program. Ezek a gazdaságfejlesztés mellett hangsúlyt fektetnek más területek – mint az oktatás, a kultúra, a jólléti fejlesztések és a közlekedés – fejlesztésére is – mondta Papp László, Debrecen polgármestere.

A városvezető hangsúlyozta, Debrecen nagy gazdasági dinamikával rendelkező város, ezért fontos, hogy a helyi közlekedés is lekövesse a változásokat. Mint fogalmazott, ez egy véget nem érő feladat, ugyanis, ahogy folyamatosan fejlődik, változik a város, úgy jelennek meg a forgalmat generáló fejlesztések, hatások.

Debrecen közlekedés haon
Mindenféle járművet figyelembe vettek
Forrás: Molnár Péter

Tizenkilenc közlekedésfejlesztési projekt indul 2024-ben Debrecenben

Papp László kiemelte, míg a 2016-ban megalkotott, előző stratégia a városközpontra fókuszált, addig az új terv számos olyan utat nyit meg, mely egy decentralizált közlekedésű városképet mutat.

A városvezetés a már felismert problémákra igyekszik reagálni, 2016. óta Debrecen számtalan pontján történtek közlekedésfejlesztési beavatkozások, amelyekhez az elmúlt években csatlakoztak az állami beruházások. 2024-ben 19 közlekedésfejlesztési projekt indul, ebből 6 már a kivitelezés fázisába lép, míg a továbbiaknak az előkészítése kezdődik

 – mutatott rá a polgármester. Hozzátette, a SUMP megerősíti a rendkívül fontos keleti elkerülőút kialakítását, valamint a város közlekedésének digitális alapokra helyezésének fontosságát, mely utóbbihoz járul majd hozzá a már tervezés alatt lévő intelligens városirányítási központ.

– Ez a stratégia nem kőbe vésett, mindig felül kell vizsgálnunk, de alkalmas arra, hogy rövid-, közép- és hosszútávon is megjelölje azokat az irányokat, amelyek a város biztonságos közlekedését biztosíthatják – emelte ki Papp László.

Közös gondolkodás Debrecen jövőjéről

Balázs Ákos, Debrecen alpolgármestere megjegyezte, a dokumentum egyik legfontosabb hozzáadott értéke, hogy elindított egy közös munkát, egy közös gondolkodást Debrecen jövőjével kapcsolatban. – A városban élő és dolgozó mérnökök, szakemberek kapcsolódtak be a munkába. Úgy fejlesztjük Debrecent, hogy az közben Debrecen maradjon – fogalmazott.

Az adat az új kőolaj, így fontos a digitalizáció jelenléte, amit a SUMP is kiemel. Ezért született meg a városirányítási központ kialakításának terve

 – mondta az alpolgármester. Hozzátette, a közlekedés minőségének javítása érdekében – sok más beavatkozás mellett – elindult a közlekedési lámpák egységes, új rendszerének kialakítása, melyben a legmodernebb digitális megoldásokat alkalmazzák.

Fenntartható, okos megoldások Debrecen közlekedésében

A SUMP célja választ adni a forgalom növekedéséből, a városi infrastruktúrából eredő kihívásokra a fenntarthatóság és a település eddig elért sikereinek figyelembevétel. A készítésbe több mint 70 szakmai intézményt, civil szervezetet, hatóságokat, településvezetőket vontak be, továbbá személyes kérdőívek útján több ezer lakos véleményét szerezték be a készítők. Mindezek mellett forgalomszámlálási adatokat, különböző forgalmi és közlekedési baleseti adatokat is felhasználtak.

A SUMP specifikus céljai között a különböző infrastrukturális beavatkozások mellett a közlekedés digitalizációja, a zöld közösségi közlekedés kialakítása; a fenntartható, okos megoldások alkalmazása szerepel.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában