Korlátozások

2023.09.11. 13:06

A Segner téren is elkezdődött az útjavítás - fotókkal

Debrecen átfogó aszfaltozási programja fontos csomópontnál folytatódik.

Szakál Adrienn

A munkálatok hétfőn kezdődtek el a forgalmas kereszteződésben

Forrás: Czinege Melinda

A Debrecen 2030 Program részeként nemrég elindított aszfaltmegújítási sorozat hétfőn reggel a debreceni Segner tér Kishegyesi út és Hatvan utca közötti részén is elkezdődött. A helyszínen Papp Csaba, a kerület önkormányzati képviselője számolt be a részletekről. Elmondta, hogy mivel ezekben a napokban még dolgoznak a Derék utcában is, a debrecenieknek már ismerősek lehetnek ezeknek az átalakításoknak a velejárói.

Papp Csaba önkormányzati képviselő
Forrás: Czinege Melinda

– 1999 szeptemberében készült el a Segner tér és a Pesti utca négysávosítása, akkor ez volt Debrecen közlekedésének egyetlen ütőere, ami nagyon sokáig szolgálta a debrecenieket, és 24 év elteltével jócskán megérett a megújulásra – idézte fel. Elmondta, hogy az önkormányzati forrásból, 120 millió forintból újul meg az út a Segner téren, a városrész a történelmi Debrecen Hatvan utcai kapujaként. A beruházás sok kellemetlenséggel jár majd, ezért a képviselő arra kéri a közlekedő autósokat, hogy lehetőleg a Kiskörutat válasszák. Kiemelte, mivel a forgalomterelés mindennapos lesz, érdemes figyelni a kihelyezett táblákat. 

A korszerűsítést szakaszonként és sávonként végzik, megújítják az útszegélyeket és áttekintik-javítják az útszerkezetet. Végül hozzáfűzte, hogy a körzetét érintő minden útszakaszfejlesztést kerékpárút-fejlesztés követett, ezeket minden forgalmas csomópontnál átvezették, és ezzel a belváros teljesen átjárható vált. Az érintett terület útfejlesztése előreláthatóan október végéig tartanak.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában