2023.08.31. 15:42
Táborozz, és szerezz vele extra felvételi pontokat a Debreceni Egyetemre!
Az egyetem gazdaságtudományi kara számolt be a 2024-es felvételi eljárás újdonságairól.

Sajtótájékoztatón számoltak be a részletekről
Forrás: Czinege Melinda
A 2024-es felvételi eljárásról és az intézményi pontrendszerről tartottak sajtótájékoztatót augusztus 31-én a Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusán, ahol elhangzott: a tavalyihoz képest 23 százalékkal többen nyertek felvételt a Gazdaságtudományi Kar (GTK) képzéseire, összesen 1918-an.
Fenyves Veronika, a GTK dékánja elmondta, a jövőbeni céljuk nem a hallgatói létszám további növelése, hanem a Debrecen és a környékbeli települések tehetséges tanulóinak bevonzása. 2024-ben jelentős változások lesznek a felvételi eljárásban, ugyanis a kapcsolódó kormányrendelet több hatáskört is az intézményekhez utalt.
Mi dönthetünk például arról, hogy a korábban többletpontnak, most intézményi pontnak nevezett területen milyen jogcímen és hány pontot adunk – emelte ki.
Dönthetnek továbbá arról is, hogy a tanulmányi pontokba beszámító ötödik érettségi vizsgatárgy milyen tárgykörből legyen, illetve az érettségi pontokba beleszámító vizsgatárgyaknak milyen körét engedik választani a hallgatóknak. Ezekről bővebben az egyetem honlapján minden információt megtalálhatnak a jelentkezők.

Azt a személetet követtük, hogy azok a középiskolai tanulók, akik legalább két évig tanultak valamilyen tantárgyat, s azokat jó eredménnyel tudták abszolválni, azokat be tudják számítani a felvételi pontjaikba. Emellett dönthetünk arról is, hogy emelt szintű érettségit szeretnénk-e feltételül szabni az egyes képzések
– ismertette Fenyves Veronika.
Többféle pontszámítás is lehetséges
A pontszámítással kapcsolatban kiemelte, aki felsőoktatási szakképzésre adja be a jelentkezését, annak háromféle módon határozhatja meg a pontszámát a Felvi rendszere: vagy a tanulmányi pontjainak vagy az érettségi pontjainak a kétszeresét veszi alapul, vagy pedig az előző kettő összegét. A rendszer azt fogja választani, ami a felvételizőnek a legkedvezőbb. Az alapképzésre jelentkezőknek kétféle lehetőségük lesz: vagy a tanulmányi és az érettségi pontok összege, vagy utóbbi kétszerese számít bele. Akik pedig középfokú szakképzettséggel rendelkeznek, nekik vagy a tanulmányi és az érettségi pontok összege számít, vagy az érettségi pontjaik duplája, vagy pedig a szakmai vizsga eredménye lesz figyelembe véve. Mindhárom esetben többletpont jár például a nyelvvizsgáért, emeltszintű érettségiért vagy különböző versenyeredményekért.
A felvételi eljárás során 400 pontot szerezhetnek a tanulók a tanulmányi, illetve érettségi eredményeik alapján, a fennmaradó 100-ról, az úgynevezett intézményi pontokról pedig a felsőoktatási intézmények határozhatnak. Ilyen pontok szerezhetők például a GTK meghatározott rendezvényein való részvétellel.
Játékos formában mutatkoznak be a kar képzése
– A Debreceni Egyetem célja, hogy minél közelebb kerüljön a középiskolásokhoz, ezért a közelmúltban megújult a GTK honlapja és a közösségi felületeink is. Jelen vagyunk olyan felületeken, mint a TikTok, a Facebook vagy az Instagram – sorolta Bácsné Bába Éva stratégiai és kommunikációs dékánhelyettes. Hozzátette, az elmúlt tizenkét hónapban napi szinten osztottak meg hallgató- és felvételizőbarát tartalmakat. Célközönségük a hallgatók mellett a középiskolások, azok szülei, illetve a pedagógusok is. Kiemelte: posztolnak többek között azokról a beiskolázási eseményekről is, amelyek az intézményi pontokban elszámolható pontokat jelenthetnek az érdeklődő középiskolásoknak.

– A tehetséggondozásnak kiemelt, meghatározó szerepe van a karon, a GTK igyekezett ebben mindig élenjáró lenni, a beiskolázási rendezvényeken mindig megjelentünk, igyekeztünk a szakmákat, szakterületeket közelebb vinni a köziskolásokhoz – mondta Dajnoki Krisztina, a GTK tudományos dékánhelyettese.
Legközelebbi ilyen esemény a Kutatók Éjszakája lesz szeptember 29-én, ahol idén már szerezhetők intézményi pontok. A TVK épületében interaktív módon – olyan játékokon keresztül, mint az Activity, a Tabu vagy egy szabadulószoba – ismertetik meg a gyerekekkel a kar programjait, képzéseit.

Forrás: Czinege Melinda
– Úgy gondolom a nyáron kidolgozott programjaink különleges lehetőséggel lesznek minden 9-13. évfolyamos diák számára, akik szeretnének felkészülni az egyetemi évek kihívásaira, és szeretnének egy fiatalos, laza, de mégis szakmai alapokra helyezett program keretein belül a Debreceni Egyetemhez és a GTK-hoz kapcsolódni – emelte ki Macskin László, a GTK beiskolázási csoportvezetője.

Forrás: Czinege Melinda
Ősszel három olyan programmal is készülnek, ahol intézményi pontokat szerezhetnek a résztvevők. Az egyik a Kompetenciafejlesztő tréning: szeptember 16. és október 7. között négy szombati napon várják az érdeklődőket egyebek mellett pénzügyi tudatosságról, vállalkozásfejlesztésről vagy vezetés és szervezés témakörökben összeállított programokra. Október 28-án emelt szintű matematika érettségire való felkészítést szerveznek, majd november 3-5. között rendezik meg a GTK szakmai élménytáborát. – A rendezvények, táborok ingyenesek.
A jelentkezési határidők megtalálhatóak a közösségi média felületeinken. A jelentkezés a tanév kezdetétől elérhetővé válik
– tette hozzá.

Rekordok a pótfelvételin: több mint ezer diák nyert felvételt a Debreceni Egyetemre
