Oktatás

2023.08.28. 16:21

Rekordok a pótfelvételin: több mint ezer diák nyert felvételt a Debreceni Egyetemre

2023-ban összesen több mint tizenegyezer elsőéves kezdheti meg a tanulmányait a Debreceni Egyetemen.

Haon.hu

A Debreceni Egyetem főépülete

Forrás: Napló-archív

Kihirdették a felsőoktatási pótfelvételi ponthatárait hétfő délután. A 2023-as eljárás során összesen 1720-an jelentkeztek a Debreceni Egyetemre, közülük 1039-en nyertek felvételt. Állami ösztöndíjas képzésre 410, önköltségesre pedig 629 jelentkezőt vett fel a DE. Az idei szám jelentős mértékben meghaladja az előző évek eredményeit, az elmúlt tíz évben ugyanis most először sikerült ezer fölötti létszámot felvenni, ráadásul a tavalyi számot (573) majdnem meg is duplázta az intézmény - számolt be róla a felsőoktatási intézmény.

Bartha Elek, a Debreceni Egyetem oktatási rektorhelyettese a hirek.unideb.hu-nak elmondta: minden évben jól teljesít a pótfelvételin a DE, az idei eredmény azonban minden tekintetben kiemelkedő.

– A jelentkezési adatokból is látszott, hogy komoly emelkedésre számíthatunk. Különösen a pótfelvételi eddigi tapasztalataihoz viszonyítva értünk el jelentős növekedést, szinte megkétszereződött idén a felvettek száma. Egyes karokon is érezhető ez a kivételes előrelépés, valamint az is örömteli, hogy a korábbiakhoz képest nagyobb számban kerültek be jelentkezők az állami ösztöndíjas képzéseinkre. Mindez részben országos tendencia, de a felvételizők számának emelkedése megmutatta, hogy a Debreceni Egyetem képzési struktúrája, minőségi képzései jelentős vonzóerőt jelentenek – fogalmazott a rektorhelyettes.

A legnépszerűbb kar a pótfelvételiben ebben az évben a Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar lett, ahova 256 elsőst vettek fel, de a Gazdaságtudományi Kar (211) és az Egészségtudományi Kar (187) is kiemelkedő eredménnyel zárta az eljárást. A tanárképzésben érintett szakokon is komoly sikereket ért el az egyetem, ebben az évben négyszáz hallgatót vett fel.

A pótfelvételin tizenegy kar kínált képzéseket 2023-ban, ösztöndíjas alap-, mester- vagy osztatlan képzésekre hét képzési területen, a pedagógusképzésben, az agrár, a gazdaságtudományok, a műszaki, az informatikai, valamint az orvos- és egészségtudományi, illetve a természettudományi területeken várták a jelentkezéseket.

Az idei felvételi során minden eddiginél több jelentkezőt vett fel a Debreceni Egyetem, az általános felvételi eljárásban sikerrel próbálkozók száma meghaladta a nyolcezret. A pótfelvételi eljárást követően, valamint a határon túli jelentkezőkkel és az angol nyelvű szakokra felvételizőkkel együtt várhatóan tizenegyezernél is több elsőéves kezdi meg tanulmányait szeptemberben a Debreceni Egyetemen.

A pótfelvételi eljárásban felvettek a felvételi határozatot és a beiratkozással kapcsolatos tudnivalókat szeptember első napjaiban kapják meg a felsőoktatási intézménytől.

Pótfelvételi ponthatárok

Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar

Debreceni Egyetem Informatikai Kar

Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kar

Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar

Debreceni Egyetem Műszaki Kar

Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar

Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar

Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar

Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar

Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar

Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában