Kirándulásokra is jutott idő

2023.04.07. 09:50

Négy ország diákjai tanultak és szórakoztak együtt a Diószegiben

Forrás: Diószegi Sámuel Baptista Technikum és Szakképző Iskola

Az utolsó, negyedik felvonásához ért március 27-31. között az az Erasmus-projekt, melyet a vallás és a vallásoktatás témájában tartottak a debreceni Diószegi Sámuel Baptista Technikum és Szakképző Iskolában.

Az iskola tájékoztatása szerint a partnerintézmények bemutatkozó prezentációi után 4 ország diákjai alkottak vegyesen csoportokat, és egy 120 darabos puzzle-t raktak ki. A négy puzzle különböző vallások templomait rejtette: katolikus, református és ortodox templomot, illetve egy mecsetet. 

Tárczy Beáta tanárnő angol nyelven tartott egy bibliaismeret-órát, összehasonlította a katolikus és a református vallásokat, valamint keresztrejtvényt állított össze a csoportoknak. Tóth Ervin tanár segítségével a résztvevők egy izgalmas Kahoot-kvízben mérhették össze tudásukat, de volt még feladat a Wordart és a Crossword Lab felületén is. A debreceni diákok nagyon kreatívak voltak, és a projekt termékeként több digitális kirakót, digitális rajzot készítettek.

A programot kirándulások is színesítették, a tanulók a poroszlói Ökocentrumban, a Hortobágyi Nemzeti Parkban és Budapesten is jártak. Debrecenben angol nyelvű idegenvezetés mellett a Nagytemplomba, majd a Református Kollégiumba látogattak el, de útba ejtették a Piac utcát és a Nagyerdőt is, ahol a diószegis diákok angol nyelven kalauzolták román, macedón és török vendégeiket. Az Agóra Tudományos Élményközpontba is eljutottak, ahol érdekes kísérleteket láthattak, és megtekintettek egy csillagászati kisfilmet is, mindent angol nyelven.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában