Lapszemle

2023.03.01. 14:00

Nem lesz használtakkumulátor-lerakat Debrecen

Nem a kukába mennek a legyártott akkumulátorok, hanem újrahasznosítják őket.

Forrás: Shutterstock

A Debrecenben megépülő akkumulátorgyárral kapcsolatban a közmeghallgatásokon, a tüntetéseken és a közösségi médiában felmerülő egyik aggály szerint jelentős környezetszennyezéssel fog járni az elhasznált akkumulátorok tárolása. Egyes esetekben arról beszéltek, hogy szemétkupacokban fog állni a használaton kívüli Debrecen határában.

Ezzel szemben a cég nemcsak, hogy nem fog használt akkumulátorokat tárolni a városban, hanem az újrahasznosításra is figyelmet fordít:

A CATL nem tervez, és nem is adott be engedélyezési kérelmet használt akkumulátorok tárolására vagy feldolgozására a debreceni üzem kapcsán

 – erősítette meg a Haon érdeklődésére Szilágyi Balázs, a CATL közügyekért felelős vezetője.

Hozzátette: a vállalat célkitűzései szerint kiemelten fontos az akkumulátorok újrahasznosítása a körforgásos gazdaság fejlesztése érdekében. 

A CATL leányvállalata, a Brunp támogatásával azon dolgozik, hogy az akkumulátorgyártás és -alkalmazás, a lépcsőzetes hasznosítás és az újrahasznosítás zárt körét hozza létre. Ezzel egyidejűleg stratégiai együttműködési megállapodást kötöttek a BASF-fel a katód-aktív anyagokra és az akkumulátorok újrahasznosítására összpontosítva, ami hozzájárul mindkét vállalat globális szén-dioxid-semlegességi céljainak eléréséhez.

Szilágyi Balázs szerint tervben vannak újrahasznosító üzemek Európában, azonban Magyarország eddig nem merült fel.

Több száz millió eurót költenek újrahasznosításra

Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) múlt szerdai közleménye szerint az EBRD és az EIT InnoEnergy közösen dolgozik azon, hogy befektetési környezetet alakítson ki az elektromos járművek akkumulátorainak újrahasznosítására azokban a gazdaságokban, ahol a bank befektet. Ezt Lengyelországgal kezdenék, potenciálisan kiterjesztve a szomszédos közép-európai országokra. 
Mint írják, mindkét intézmény széleskörű tapasztalattal rendelkezik az elektromos járművek akkumulátorainak ökoszisztémája terén, és komoly múlttal rendelkezik a körkörös gazdaság üzleti modelljei előmozdításában.

Lengyelországban az EBRD több mint 500 millió eurót különített el az elektromos járművek gyártási szektorában, amelyből a legutóbbi projekt egy új, 120 millió eurós akkumulátor-újrahasznosító létesítmény volt.

Az akkumulátorokat az alacsony szén-dioxid-kibocsátású és rugalmas gazdaságra való átállás egyik kulcsfontosságú technológiájaként ismerik el, ami az EBRD kiemelt prioritása. Az akkumulátorokhoz használt másodlagos nyersanyagok piacának fejlesztése kulcsfontosságú lesz az alacsony és nulla szén-dioxid-kibocsátású járművekre való átállás felgyorsítása szempontjából

 – fejtette ki Gianpiero Nacci, az EBRD fenntartható üzleti és infrastrukturális, klímastratégiai és szállítási igazgatója.

A zöldek is az akkumulátorgyártást szorgalmazzák

Frans Timmermans, az európai zöldmegállapodásért felelős uniós biztos is a tömeges akkumulátorgyártást szorgalmazza a Világgazdaság cikke szerint.

Az uniós politikus a környezetkímélő közlekedés elterjedése mellett az európai autók versenyképessége miatt is sürgetné az akkumulátorgyárak terjedését. Rámutatott, a kínai autógyártók 2023 végéig nyolcvan új modellel törnek be a piacra, emellett az Egyesült Államok és India is jelentős terjeszkedésbe kezdett az elektromobilitás terén.

Timmermans emellett azt is hangsúlyozta, hogy az elektromos autóknak mindenki megfizethetőnek kell lenniük, és elterjedésüket nem gátolhatja az, hogy luxuscikkek maradnak.

A változás elkerülhetetlen, de gondoskodnunk kell a társadalmi igazságosságról

 – mondta.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában