2023.01.11. 07:00
Csodálatos volt a most véget ért debreceni karácsonyi időszak is
A jégpályán például összesen 33 ezer látogató korcsolyázott november vége és január eleje között.
A díszkivilágítás, a többi attrakció és az ünnepi programok 2022. november 25. és 2023. január 8. között kedveskedtek a belvárosban korzózóknak
Forrás: Czinege Melinda
– A koronavírust és a korlátozásokat követően ez volt az első, teljes Debreceni Advent, melyet megvalósíthattunk, emiatt talán még nagyobb megtiszteltetés számunkra az, hogy most először a Debreceni Advent bekerült a 20 legbájosabb európai karácsonyi vásár sorába – fogalmazott a Haon érdeklődésére a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője.
Ünnepi fények Debrecen belvárosában I.
Fotók: Kiss AnnamarieMészáros Rékát az ünnepi időszak befejeződése miatt kérdeztük.
Hangsúlyozta: külön öröm, hogy több karácsonyi fényinstallációval gazdagodtak Debrecen fényei, így egyebek mellett karácsonyi fényfa, rénszarvasok húzta szán és hatalmas kandalló is emelte az ünnepi hangulatot.
Koncertek és előadások
– A belvárosi vásárban ezúttal több mint 90 standot helyeztünk el, melyek a legkülönfélébb ünnepi termékeket vagy épp nagyszerű ajándékokat kínáltak a közönségnek, és természetesen a gasztronómiai kínálatot sem szabad elfeledni. A gyerekeknek szóló Adventi Kuckót a DEMKI-vel közösen töltöttük meg közösségi programokkal – mutatott rá a szakember.
A Dósa nádor téri színpadon négy hétvégén keresztül várták karácsonyi eseményekkel a közönséget: koncertekkel, előadásokkal, tánccal, és idén először valósult meg – az ALL- IN Debrecen és a Debrecziner Gourmet Fesztivál ihletésének köszönhetően –, hogy élő főzőshow-k által ismerhették meg a nézők az itthoni vagy éppen az olasz gasztronómia ünnepi hagyományait. A Kossuth téri Hütte meghitt hangulattal várta a melegedni vágyókat vagy a korcsolyázásban kicsit elfáradtakat.

Forrás: Napló-archív
Mint elmondta, a jégpályán összesen 33 ezer látogató korcsolyázott 2022. november 25. és 2023. január 8. között. Ugyanakkor az összlátogatószám is növekedett, hiszen a programok minden hétvégén óriás létszámban vonzottak közönséget, és a vásárban a helyi lakosok mellett országosan, továbbá országhatáron túlról is érkeztek vendégek.
A Debreceni Advent mellé most a BMW Group debreceni gyára, a Neopac Kft., a Metál-Sheet Kft. és az Avide Trade Kft. is beállt, így ezen vállalatokkal, valamint Debrecen város támogatásával közösen tettük széppé az adventi Debrecent.
– Az év első felében kirakat-kiállítással készül a Bényi Galéria, továbbá az ALL-IN Debreceni kulturális napjai által egy újabb velünk élő kultúrát ismerhet meg a közönség. Április 15-éig a Kölcsey Központ zárva tart, kizárólag speciális esetekben kerülhet sor rendezvényre. Ez idő alatt elsősorban a nyári nagyrendezvények szervezésén dolgozunk, hiszen a Szaft ’N’ Burger, a Hortobágyi Lovasnapok, az ALL-IN Debrecen, a Debrecziner Gourmet, a Debreceni Bor- és Jazznapok, a Galiba Gyermekfesztivál, a Nagyerdei Sörkert, valamint az ország legismertebb fesztiválja, a Debreceni Virágkarnevál 2023-as eseményei kiemelt figyelmet kapnak regionálisan és országosan is
– összegezte Mészáros Réka.
NE