Tisztelgés

2022.10.25. 15:31

Egykori testneveléstanárokra emlékeztek a Debreceni Egyetemen

Hagyománnyá vált, hogy megkoszorúzzák a DEAC-pálya mellé állított emléktáblát.

Forrás: unideb.hu

Egykori oktatók előtt tisztelegtek a Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézetének munkatársai és a testnevetőtanár szakos hallgatók kedden a DEAC-pálya mellett állított emléktáblánál – közölte az unideb.hu. Hat éve növekszik az a juharcserje, melyet az egyetem kiváló testnevelőtanárainak emlékére ültettek a Sporttudományi Oktatóközpont mellett. 

Akkor vált hagyománnyá, hogy mindenszentek napja alkalmából megkoszorúzzák az intézmény vezetői, oktatói, valamint hallgatói a példaértékű pedagógusok emlékét őrző bronztáblát a juharfa lábánál.

– A testnevelőtanár a legszebb hivatások egyike, hiszen nap mint nap gondoskodhat arról, hogy az egész életen át tartó mozgás már kora gyermekkorban beépüljön a diákok mindennapjaiba. Büszkék vagyunk arra, hogy idén kapják meg diplomájukat a Debreceni Egyetem első testnevelőtanár szakos hallgatói. Ahhoz azonban, hogy megfelelő szakmaisággal és elhivatottsággal végezzék majd munkájukat, szükség van alázatra és a hagyományok tiszteletére – hangsúlyozta beszédében Balogh László, a Sporttudományi Koordinációs Intézet igazgatója. Hozzátette, példaértékű elődeink kimagasló szakmai munkája, hallgatóközpontú szemlélete nélkül nem létezne az intézményben a testnevelőtanár-képzés a mai formájában. 

Az intézményben jelenleg 928 sportszakos hallgató tanul, ami országos összevetésben is kiemelkedő létszám.

A megemlékezésen felidézték a DEAC örökös elnöke, Nyirkos István múlhatatlan érdemeit is, majd megkoszorúzták az egykori nyelvész professzor mellszobszobrát a Dóczy József utcai sporttelepen.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában