Karitatív estély

2022.09.19. 13:15

Az óvoda javára rendeztek őszköszöntő bált Újirázon

Új öltözőszekrényeket vásárolnak abból az összegből, ami a szeptember 17-én megrendezett bál bevételéből gyűlt össze.

Tánc kifulladásig az őszköszöntő mulatságban

Forrás: B. Kiss Andrea

Az Újirázi Tündérkert Óvoda őszköszöntő bált hirdetett, amire azonnal megmozdult a falu és még a szomszédos települések is, komádiból is sok vendég érkezett. A járványos időszakok miatt nem volt mostanában táncos mulatság, ezért örömmel fogadták a kezdeményezést az emberek, no meg az adakozás sem áll távol az iráziaktól, ha jó ügyet szolgál. Szombat este a szakadó eső ellenére szépen megtelt a helyi művelődési ház nagyterme.

Az est folyamán szépen fogyott a töltött káposzta és a jobbnál-jobb sütemények, amiket az óvodás gyerekek szülei, nagyszülei készítettek. Lehetett vásárolni tombolajegyeket is, de nem a hagyományos módon: szívószál darabokba fűzött papírtekercseket bontogathattak izgatottan a résztvevők, és aki a cédulán számot talált, az éjfél és hajnali egy között egy erre a célra berendezett teremben kereshette meg a szerencseszáma párját, ami a tombolatárgyakra volt feltűzve. A szám nélküli cédulákon humoros üzenetek voltak, amik derűt csaltak a bálozók arcára.

Szilágyiné Egeresi Diána köszöntötte a résztvevőket
Forrás: B. Kiss Andrea

Mint azt Szilágyiné Egeresi Diána óvónőtől megtudtuk, nagyon sok felajánlást kaptak a bál szervezése során, így a támogatójegyek, tombolák és belépők összegéből meg tudják valósítani a kitűzött célt, azaz új öltözőszekrényekkel gyarapítják az óvodájukat.

B. Kiss Andrea

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában