Nyolcszáz éves múlt

2022.09.29. 13:01

A Német Lovagrend bécsi templomában minden vasárnap magyar misét mondanak

Nemzetközi konferenciát rendeztek Debrecenben a szervezet hagyományiról, szerepéről és értékeiről.

Forrás: Kiss Annamarie

Kétnapos szakmai tanácskozást tart szeptember 29–30-án a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Történelmi Intézetének szervezésében a Nemzetközi Történész Társaság a Német Lovagrend kutatása érdekében. A debreceni konferencián, amely a Német Lovagrend hadtörténetének, hadművészetének kérdéskörét vizsgálja, nyolc országból csaknem ötven kutató vesz részt.

Forrás: Kiss Annamarie

A Hotel Lyciumban megrendezett történésztalálkozó a 12. század végén alapított Német Lovagrend katonai szerepkörét vizsgálja egészen a 20. századig terjedően. A konferencia előadásai érintik többek között a szentföldi és a baltikumi várak katonai erejének jelentőségével, a helyi lakosság részvételével a lovagrend hadseregében, valamint azzal, hogy miként vettek részt a szervezet tagjai a magyarországi török háborúban, vagy milyen szerepet töltöttek be az I. világháborúban. A debreceni eseményre Bajorországból is sok előadó érkezik, akik a saját kutatási eredményeiket ismertetik és bocsátják vitára, ily módon ismerheti meg ezeket a szélesebb közönség is.

Pósán László, a Debreceni Egyetem BTK Történelmi Intézetének professzora
Forrás: Kiss Annamarie

– Kevesen tudják, hogy ez a szervezet a mai napig létezik, Bécsben van a központja. A lovagrend bécsi templomában minden vasárnap magyar misét mondanak – emelte ki Pósán László, a Debreceni Egyetem BTK Történelmi Intézetének professzora, aki a konferencia főszervezőjeként arra is kitért, hogy az egyik egyetemen dolgozó kutatócsoport kifejezetten középkori hadtörténettel foglalkozik. – Egy ilyen rendezvény kifejezetten termékeny, hiszen a különböző kutatási eredmények megvitatása újabb és újabb kérdéseket generál, ezzel aktuális kutatási feladatokat és célokat fogalmaz meg. A Debreceni Egyetem a világ más egyetemeihez hasonlóan részese az oktatási versenynek, sok indikátor alapján rangsoroltatik.

Forrás: Kiss Annamarie

Mint megtudtuk, ezek közül az egyik az, hogy milyen nemzetközi kapcsolatai és beágyazottsága van az adott felsőoktatási intézmény tudományos tevékenységének. Amikor egy ilyen nemzetközi konferencián részt vesznek a magyar kutatók, az önmagában is fontos mérföldkő, emiatt komoly rang és elismerés, hogy ezúttal ez Debrecenben valósulhat meg. A tanácskozás új impulzusokkal egyfajta katalizátorként erősíti a nemzetközi kapcsolatokat – hangsúlyozta Pósán László.

Panyiczki-Berényi Viktória

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában