IV. Extrém Talajtani Tábor

2022.08.14. 13:42

Drónokkal és munkagépekkel is találkozhattak a Nádudvaron táborozók

Az agrárium iránt érdeklődő fiatalok vizslatták a talajt egy héten át.

Drónok a mezőgazdaságban - ezzel is megismerkedtek a táborozók

Forrás: Marján László

A Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar Földrajz-Geoinformatika Intézete, a KITE Zrt.-vel szorosan együttműködve negyedik alkalommal rendezte meg talajtani táborát középiskolások számára augusztus második hetében.

A 14 fős tábor csaknem fele visszatérő, azaz már az előző táborokban is lelkes résztvevői voltak – tudtuk meg Kovács Károlytól, a Miskolci Egyetem Földrajz-Geoinformatika Intézet tudományos segédmunkatársától, a tábor egyik vezetőjétől.

Két napot a Püspökladány-Farkasszigeti Arborétumban töltöttek, ahol az idei szállásuk is van, kettőt pedig idén Törös László földjén, ahol pedig a KITE Zrt. munkatársai segítették terepmunkájukat.

Mészáros Gábor, a KITE Zrt. Innovációs Központjának rendszerfejlesztési igazgatója és Hadászi László, a KITE Zrt. innovációs főigazgatója szak- és magánemberként is támogatja a tábor működését. Előbbitől megtudtuk: a csütörtöki napon drónok és John Deere gépek segítségével igyekeztek még közelebb hozni a fiatalokhoz a mezőgazdaságot, a föld szeretetét, a talaj megismerését.

A táborozók – akik ingyenesen vehettek részt ezen – a négy nap alatt készítettek és tanulmányoztak talajszelvényeket, tájhasználati, néprajzi és ökológiai játékokat próbáltak ki, és lazításként örömmel csobbantak a Nádudvari Gyógyfürdő vizében is.

Marján László

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában