Egységben az erő

2022.03.10. 13:23

750 doboznyi adományt vettek át a repülőtéren

Szülők, pedagógusok, gyermekek is részt vettek 41 intézmény közös gyűjtésében.

Forrás: Kiss Annamarie

Az ukrajnai menekültek megsegítésére szánt nagy mennyiségű adományt vett át Debrecen önkormányzata és a Karitatív Testület képviselői – az intézményeikben meghirdetett gyűjtés eredményeként – a Debreceni Tankerületi Központtól, csütörtökön.

Az eseményen Széles Diána, Debrecen alpolgármestere elmondta, a háború első napjaiban meghirdették az adománygyűjtést. – Óráról órára, napról napra változnak a dolgok. Egy hete indítottuk a Povolny-s átmeneti szállásunkat, amelyet a Karitatív Testülettel együttesen az önkormányzat tart fent, az állami szerepvállalókkal közösen. De a DSZC, a tankerület, a rendőrök, és a katasztrófavédelem is kiveszi a részét a segítségnyújtásból. Ez egy 70 fős állomás, ahol 48 órát lehet tartózkodni. Eddig minden éjszaka szinte telt házzal működött – emelte ki, hozzátéve, úgy igyekeznek megszervezni a dolgokat, hogy a debreceni lakosok minél kevésbé érezzék, hogy menekültáradat van a városban. Ezen felül más intézményekben is helyeztek el hosszabb távon itt maradókat, és a szállásfelajánlásokat is szívesen fogadják. Mint mondta, az adományokból biztosítják a megfelelő szintű étkezést, ezért fontos a gyűjtés folytatása.

Forrás: Kiss Annamarie

Az alpolgármester megerősítette, önkénteseket keresnek szinte minden területre. – Elsőként mi magunk hallgatnánk meg a jelentkezőket, és irányítanánk őket a megfelelő helyekre. Indítunk egy online felületet, a Debrecen.hu-n keresztül lesz egy Debrecen segít/Debrecen helps nevű aloldal. Valamint a [email protected] email címre is várjuk a jelentkezéseket. Aki tud, a Povolny Segítségpont önkéntes szolgálatát is segítheti, ugyanis rengeteg gyermek érkezik, így hangsúlyos lenne, hogy családsegítésben jártas önkéntesek is csatlakozzanak hozzánk. De akár úti csomag (szendvicsek) készítésében, logisztikában, tolmácsolásban is besegíthetnek. Ettől egyre szervezettebb lesz a menekültek helyzetének támogatása.

Azt kérjük, aki a határra ment eddig önkénteskedni, az most már itt helyben jelentkezzen, keressen bennünket

– emelte ki, majd hozzátette, akár a munkáltatók felajánlásait is várják, hogy akik a városban maradnak, azoknak munkát tudjanak adni. – Számtalanszor elmondtuk, 12 évig azon dolgoztunk, hogy Magyarországon munkaalapú társadalom legyen.

Nem a segélyezésben hiszünk, hanem abban, hogy az embereket meg kell tanítani a munkára.

Ehhez azonban a munkáltatókkal közösen kell menedzselni az itt maradók helyzetét – fejtette ki Széles Diána.

Az eseményen elhangzott, a város mind az adakozásban, mind a humanitárius segítségnyújtás megszervezését tekintve összefogott. A most átadott – mintegy 7 millió forint értékű – adomány összesen 750 dobozból áll.

Forrás: Kiss Annamarie

A Debreceni Tankerületi Központ igazgatója, Pappné Gyulai Katalin elmondta, a hozzájuk tartozó 41 köznevelési intézmény a várossal való egyeztetés után azonnal hozzálátott az adományok gyűjtéséhez, melyet célirányosan tettek meg. – Tartós élelmiszerekre, tisztálkodó és tisztító szerekre, és talán az otthont biztosító ágyneműkre, takarókra, párnákra van szükség. Ebben az adománygyűjtésben szülők, pedagóguskollégák, munkatársak, és gyermekek is részt vettek – emelte ki, hozzátéve, a határon való átláthatóbb szállítás okán az adomány már előre van csomagolva, lejegyezve nyilvántartásba kerültek, és az Ukrajnában maradtak számára nyújthatnak támogatást. Mint mondta, gyűjtés mellett tolmácsolás, és pszichológus, fejlesztőpedagógus feladatokat is ellátnak a kollégáik.

 

Rózsahegyiné Juhász Éva, a Debreceni Karitatív Testület elnöke köszönetet nyilvánított és elmondta, Debrecen ismét bizonyította, ha szükség van rá, segít.

 

Az adományokkal, segítségnyújtással kapcsolatban az érdeklődők az éjjel-nappal elérhető 0652517614-es számon további információt kaphatnak!

 

PSZ

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában