Bemutatták a tervezetet

2022.02.22. 13:01

Debrecen idén is gondoskodik polgárairól

Bár Debrecen költségvetésének leghangsúlyosabb része a közlekedésfejlesztés, természetesen továbbra is alap, hogy gondoskodó városként látja el szociális feladatait

– jelentette ki Széles Diána alpolgármester a városi büdzsé vonatkozó részét ismertető sajtótájékoztatóján kedden, a Pallagi úti idősotthonban. Mint mondta, az egészségügyi, szociális, turisztikai, civil és ifjúsági terület idén is többletforráshoz jutott.


A legnagyobb, az önkormányzat szociális ellátórendszere 2022-ben 4,5 milliárd forintból működhet, ennek több mint fele városi, kevesebb mint fele állami forrás. Az intézményrendszerben jelentős tétel a bérnövekedés, hiszen  – amellett, hogy a garantált bérminimum nőtt –, az itt dolgozókért a piaccal kell versenyezni fizetés tekintetében. Ezen 1,3 milliárd forintos többletösszeget azonban a központi költségvetés biztosítja, nem az önkormányzatot terheli.
A szociális szférán belül a legtöbb pénz a bölcsődékre jut, közel 2 milliárd forint; a Városi Szociális Szolgálat (VSZSZ) intézményei 1,6 milliárd; a Család- és Gyermekjóléti központ 600 millió, a gyermekvédelem 160 millió forintból gazdálkodhat.

– A szociális szférában minden évben adunk jutalmat, tavaly kétszer kaptak a kollégák, ezzel tudjuk a rengeteg munkájukat meghálálni, amit többek közt a járvány elleni küzdelemben végeztek. Csak a Pallagi úti idősotthon és a VSZSZ dolgozói 90 millió forintos differenciált jutalomban részesültek, ezt idén is tartani akarjuk, az egész intézményrendszerben pedig összesen 150 millió forintot osztanánk szét – tudatta az alpolgármester.

– A fejlesztésekben továbbra is az a cél, hogy minden egyes intézmény fel legyen újítva, idén közel kétmilliárd forintot költünk erre. Már tavaly elindult a Fogyatékos Személyek Ifjúság Utcai Nappali Intézményének felújítása, ez egy jelentős, 375 millió forintos projekt; a Thomas Mann Utcai Idősek Klubja 70 millióból újul meg, ez a beruházás hamarosan elkészül, ebben az évben eszközbeszerzés lesz még. A Süveg Utcai Idősek Klubja egyben van a Csapókerti Közösségi Házzal, amit idén korszerűsítenek, itt közös fejlesztés valósul meg. A VSZSZ intézményeire összesen közel 600 millió forintot költünk – sorolta Széles Diána.

Kitért a Pallagi úti intézményre; mivel bentlakásos idősotthonok felújításra nincs uniós forrás, ezt saját erőből, ütemenként végzi a város 2016 óta, eddig 400 millió forintból az épület belsejét korszerűsítették. Idén 50 milliós költséggel a külső homlokzat újul meg, a bejárattal együtt.


Három bölcsőde újul meg idén: a legnagyobb, a Károlyi Mihály utcai 627, a Görgey utcai 300, míg a Gáborjáni Szabó Kálmán utcai intézmény 331 millió forintból. Egy Kassai úti orvosi rendelő 52 millió forintból korszerűsödik, a Böszörményi úti gyermekvédelmi intézményben pedig 52 millió forintból 4 krízislakást alakítanak ki.
Közel 100 millió forintot költ a város lakói egészségére: a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézetet (DAEFI) támogatására, ezen belül a Mozdulj, Debrecen! programjaira, valamint az anyatejgyűjtő állomás fenntartására. Idén is kiírják a Civil Alap pályázatait 30 millió forintos kerettel, a fiatalokat pedig ösztöndíjakkal, tehetséggondozó programokkal támogatják

– hangzott el.

Széles Diána a debreceni turizmus „aranykoraként” említette a 2019-es évet a maga 421 ezer vendégéjszakával, ez a szám felére esett, amikor az ágazat „beomlott” a járvány miatt. Hozzátette azonban, látszik, hogy a korlátozások enyhülésével jönnek a turisták; tavaly nyáron rengeteg belföldi vendég, főleg kisgyerekes családok érkeztek, illetve a sportesemények is sok érdeklődőt vonzottak. Számítanak a külföldiekre is a repülőjáratok újraindulásával; az orosz piac gyakorlatilag visszaépült (bár most az ukrán helyzet miatt bizonytalanság van), és látszik a növekvő érdeklődés a tel-avivi járatok kapcsán is.


Papp Csaba, a DAEFI vezetője beszélt a tavaly októberben indult és népszerűnek bizonyult Mozdulj, Debrecen! programjairól és eredményeiről, kiemelve, hogy számos szűrést végeznek ingyenesen, segítve ezzel, hogy egészségi problémáikkal időben orvoshoz jussanak az emberek. A két éve indított, és nemrég újraindított iskolaorvosi szűrések során komplex kivizsgáláson esnek át a gyerekek, akik azonban jó élményként élik meg a Pósa utcai intézmény meglátogatását. Akiknél pedig problémát találnak, (újabban posztcovid tüneteket is) „nem engedik el a kezét”, gondoskodnak arról, hogy kezelésre orvoshoz jussanak.

 

SzT

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában