Családbarát Magyarország

2021.11.26. 10:00

Sok pénz marad immár a magyar családoknál

Soltész Miklós államtitkár szerint Európa-szinten is kiemelkedő a hazai családtámogatási rendszer.

20211123 Debrecen fotó: Czinege Melinda CZM Hajdú-Bihari Napló A debreceni Szent József Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Tagóvodájának alapkőletétéle. képen: Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár

Fotó: Napló-archív

A Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a napokban a Borbíró téren épülő római katolikus óvoda alapkő-letételi ünnepségére érkezett Debrecenbe, ahol a köszöntőbeszédében a kormányzat családtámogatással kapcsolatos jövő évi terveit is összefoglalta a jelenlévőknek. Egyebek mellett hangsúlyozta, hogy a politikai vezetők, az egyházak és a családok összefogásával tovább erősödik a családbarát ország, és ennek a közös munkának az az eredménye, hogy összesen 120 milliárd forintot fordítottak eddig az óvodai és bölcsődei férőhelyek bővítésére az egyházi fejlesztési programokkal együtt, mellyel több mint tizenegyezer férőhely jött létre. – Még soha nem volt ilyen nagy szükség a családok támogatására, mint ezekben az időkben – tette hozzá. Ennek kapcsán kiemelte a magyar történelmi egyházak munkájának és szellemiségének jelentőségét is. Beszélt ugyanakkor arról is, hogy a kormány továbbra is folytatja a Családbarát Magyarország programját, mely több mint egy évtizeddel ezelőtt indult el.

Csaknem négyszeresére nő

– 2022-ben tovább erősítjük a családbarát kormányt, mellyel többek között három és félszeresére nő a családokra fordított támogatás a 2010-es adatokhoz képest. Óriási összeg, összesen 3 ezer 500 milliárd forint marad jövőre a családoknál, emellett több mint 1 millió 900 ezer szülőhöz kerül vissza 600 milliárd forint a személyi jövedelemadó visszatérítésének eredményeként – szögezte le Soltész Miklós, arra is rávilágítva, hogy Európában jelenleg egyetlen olyan másik támogatási rendszer van, mint a magyar.

SZD

Kapcsolódó cikk:

https://haon.hu/kozelet/helyi-kozelet/uj-ovoda-epul-a-borbiro-teren-kedden-le-is-tettek-az-alapkovet-5857928/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában