Fotókkal

2021.06.20. 13:42

Kívül-belül megújult az álmosdi templom

Kocsis Fülöp metropolita szentelte fel az álmosdi görögkatolikus templomot és közösségi házat.

Fotós: KOVACS PETER

Zsúfolásig megtelt az országhatár menti kis falu görögkatolikus temploma az épület felújítását és a közösség ház átépítését követő ünnepi misére és szentelésre vasárnap délelőtt. Az eseményen Kocsis Fülöp metropolita vezette a szertartást és hirdetett igét. Jaczkó Dánieltől, a helyi görögkatolikus atyától tudjuk, hogy a munkálatokat több lépcsőben végezték el. A templom kívül-belül megújult; egyebek mellett kicserélték a nyílászárókat, felújították az elektromos hálózatot, megoldották a padlás és a födém szigetelését. A közösségi házban korszerűsítették a fűtést, napelemeket szereltek a tetőre, kívülről szigetelték az épületet és ott is cserélték az elektromos vezetékhálózatot.

– Kis közösség a miénk, Álmosdon mintegy 350 görögkatolikus hívő van, saját erőből nem tudtuk volna megoldani ezt a felújítást, jól jött az európai uniós és a hazai támogatás. Számos programot szervez az egyházközségünk. Bibliai foglalkozásunk, képzéseink éppen úgy vannak, mint filmnézések, de olykor csocsózni is járnak be a közösségi házunkba. Ami pedig nagyon lényeges, az idősgondozásnak is ez a központja.

Gyermekkori ismeretségük

Az esemény a templomban kezdődött, majd a metropolita a templom előtti területre hívta a megjelenteket, akik között reformátusok is voltak szép számmal. Kocsis Fülöp a pap társaival és a jelenlévőkkel elmondott közös imádság után megszentelte a templomot, a jelenlévőket, majd a körmenet során az egész épületet. Ezt követően a templomban folytatódott az egyházi alkalom, amelyen ott volt Tasó László országgyűlési képviselő, Pajna Zoltán megyei közgyűlési elnök és Tóth Sándor, Álmosd polgármestere is.

Fotó: Kovács Péter

– Szebb lett a templom és a közösségi ház. Polgármesterként örülök, ha bármilyen fejlesztés, felújítás történik a településünkön. Nagy szükség volt a közösségi házra is, hiszen sok rendezvényt szervez az egyház, és ezeknek kulturált körülményt biztosít a megújult épület – fogalmazott Tóth Sándor, aki kitért arra is, hogy a falu mindkét felekezete, a református és a görögkatolikus is erős, egymással együttműködő közösség. – Ennek az lehet az oka – folytatta Tóth Sándor –, hogy Buzás Árpád tiszteletes és Jaczkó Dániel tisztelendő már gyermekkorukban ismerték egymást, hiszen mindketten Balkányból származnak. Fiatalon kerültek Álmosdra, és a korábbi jó kapcsolatukat ők maguk is megtartották.

Kovács Zsolt

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában