szenvedélybetegség

2021.06.24. 12:28

Nem az alkohol a probléma, hanem az, ami mögötte áll

A szenvedélybetegek megsegítéséért az állam, a civil szféra és az egyház összefogására van szükség.

A katolikus egyház szerepvállalása a szenvedélybetegek ellátásában címmel rendezett konferenciát a Forrás Lelki Segítők Egyesülete csütörtökön Debrecenben. A rendezvény előtt egy díjátadóra is sor került. A Kábitószerügyi Egyeztető Fórum szervezésében idén is megrendezték a Szenvedélyes Juniálist, melynek keretein belül a Forrás Egyesület egy kvízt hirdetett, melynek legjobbjait ünnepélyes keretek között hirdették ki. A díjazottak olyan ajándékokkal gazdagodtak mint szabadulószoba-belépő, Campus Fesztivál-bérlet és bevásárlási utalvány. A megmérettetésen Ceglédi Anita harmadik, Némethy Viktória második, Tömpő Zsófia pedig első helyezést ért el.

Dr. Krakomperger Zoltán | Fotó: Molnár Péter

Az irgalmas szamaritánus bibliai történetének felelevenítésével kezdte a konferencia nyitó beszédét dr. Krakomperger Zoltán, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye általános helynöke. – Szakmai hozzáértésre, professzionalizmusra és kompetenciára is pótolhatatlanul szükség van ahhoz, hogy jól tudjuk jót cselekedni. Ennek másik elengedhetetlen pillére a felebaráti szeretet. Az a szeretet, amikor nem kérdezzük, hogy az adott ember hogyan jutott bajba és mi okozza a nyomorúságát, csak egyszerűen mellé állunk és felemeljük őt. Mindez tartalmazza azt a szeretetet, amelynek mértéke Jézus Krisztus, így azok, akik a szenvedélybetegek szabadításából részt vállalnak, az Úr felhívását követik – hangsúlyozta hozzátéve, az egyház folyamatosan keresi az együttműködési lehetőségeket a civil szervezetekkel. Kiemelte: mindannyian felelősek vagyunk embertársaink szabadulásáért. – A szenvedélybeteg ember tudtán kívül a halál örvényébe kerül, míg az őket segítő kezdeményezések az élet kultúráját terjesztik szóval, tettel és áldozat hozatallal – fogalmazott.

Az összefogás fontosságát hangsúlyozta ünnepi beszédében dr. Papp Csaba, Debrecen Megyei Jogú Város Kábítószerügyi Egyeztető Fórumának társadalmi elnöke.

Dr. Papp Csaba | Fotó: Molnár Péter

– A szenvedélybetegek megsegítésének érdekében az állam, a város, a civil szféra és az egyház összefogására van szükség. Bármelyikük hiánya esetén már nem működik ugyanúgy a tevékenység. Ma egy olyan civil egyesületet köszöntünk, aki 30 éve végzi áldozatos munkáját és segíti a bajba jutottakat – mondta hozzátéve, öröm, hogy az utóbbi időben a divatba jött dizájner drogok ellenére sem robbant kábítószer ügy a cívisvárosban, azonban ennek ellenére sem állnak meg. – A kábítószer lényegesen kisebb problémája a társadalomnak, mint az alkohol. Az alkoholfogyasztási problémákban szinte minden család érintett, sokakhoz pedig eljutni sem tudunk. Fontos azonban megtanulni, hogy nem maga az alkohol a probléma. A probléma azé az emberé, aki valamiért nem érzi magát sikeresnek, nem tud önmegvalósítani, magára marad és káros szenvedélyekbe menekül – hangsúlyozta. Mint elmondta, a családnak nagy szerepe van a baj felismerésében és a bajba jutott támogatásában. – Ha a szeretteink életében bármilyen változás áll be, nekünk az a feladatunk, hogy még jobban szeressük őt és ne engedjük el a kezét – tette hozzá.

DKE

Borítókép: Tömpő Zsófia átveszi az első díjat

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában