csökkentett mód

2021.05.10. 08:22

Kinyit a tiszacsegei strand

Egyelőre csak részlegesen, téli nyitvatartás szerint.

Fotó: Napló-archív

Az éves karbantartást, fertőtlenítést, festést, apróbb javításokat, már elvégezték, így semmi akadálya, hogy kinyisson a tiszacsegei strand. Ez azonban egyelőre nem jelenti azt, hogy a népszerű fürdő valamennyi szolgáltatását igénybe vehetik a vendégek. Szeli Zoltán polgármester arról tájékoztatta lapunkat, hogy a külső termálvizes medencét használhatják a látogatók. Az úszómedencét és a szabadtéri gyermekmedencét a korábbi évek gyakorlatának megfelelően csak később, az igazán jó idő megérkezése után nyitják meg. Ennek oka, hogy mindkét medence hideg vizes, 20-22 fokos hőmérsékletű, a fürdőzők ezeket ilyenkor még nem szívesen használják. A vendégeket a tavalyi árak mellett várják, a tiszacsegei állandó lakcímmel rendelkezők pedig féláron látogathatják a strandot.

Tiszacsegén egyelőre a téli nyitvatartás lesz érvényben, ami azt jelenti, hogy hétvégenként, péntektől vasárnapig 10 és 20 óra között lehet majd a fürdőben tartózkodni, a medencéket este fél nyolckor zárják.

Töretlen a népszerűsége

Szeli Zoltán elmondta azt is, hogy a járvány miatt a strand jelentős bevételtől esett el az elmúlt időszakban, hiszen hónapokig egyáltalán nem fogadhatott vendéget. A fürdő fenntartása évente nagyjából 50 millió forintjába kerül az önkormányzatnak, és ha egész évben nyitva tartanak, akkor is csak közelíteni tudnak a nullszaldóhoz. Tavaly például erre esély sem volt, a pandémia miatt mindössze 26 millió forintot „termelt” a fürdő. Az idei évet is szinte biztosan komolyabb veszteséggel zárják majd, bár ha sikerül kifogni egy nagyon jó nyarat, akkor júniusban, júliusban és esetleg augusztusban havonta akár a 10 millió forintot is elérheti a bevétel. Ebben az esetben még van remény arra, hogy csökkentsék a veszteségeiket – fűzte hozzá a polgármester.

A tiszacsegei termálfürdő népszerűsége évtizedeken át töretlen volt, akár 100 kilométeres vonzáskörzettel is rendelkezett. Nagyon sok vendéget fogadtak és fogadnak még manapság is például Borsodból. Ennek egyik oka, hogy az ottani nehéz­ipar fénykorában sok ózdi, salgótarjáni és kazincbarcikai lakos Tiszacsegén vett vagy épített hétvégi házat.

Ahhoz azonban, hogy az egyre nagyobb kínálat mellett továbbra is vonzó legyen a csegei fürdő, fejlesztésekre lenne szükség.

A település polgármesterétől megtudtuk, már készült egy látványterv, amely alapja lehet egy döntően pályázati forrásból megvalósuló beruházásnak.

Ha lesz ilyen lehetőség, mindenképpen igénybe veszik majd – mondta. Ideje lenne már, hogy új arculatot kapjon a strand fogadótere. Az öltözőkre is ráférne egy nagyobb rekonstrukció, a szálláshelyeket, a kiszolgálólétesítményeket és a szociális helyiségeket is szeretnék felújítani.

Szeli Zoltán hozzátette, hogy ennél nagyobb terveik is vannak. Ha beleférne a majdani pályázat költségvetésébe, akkor egy újabb medencével bővítenék a kínálatot. Egy részben fedett, részben pedig szabadtéri medence kialakítása jelentős vonzerő lehetne a környék strandolni szerető lakosainak.

Takács Tibor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában