Tündérszépek 2021

2021.04.19. 08:00

Szabó Orsolya képviseli megyénket

A fiatal szépség belső értékeivel szeretne érvényesülni a döntő mezőnyében.

Fotó: Szabó Orsolya-archív

Hétfőn kezdődik a Tündérszépek országos döntőjének online szakasza, a közönségszavazás. Ennek során ugyan minden nap egy-egy lányt kiemelten mutatunk be a napilapokban és a hírportálok címlapján, de már az első naptól, tehát április 19-től május 10. éjfélig az összes versenyzőt értékelhetik olvasóink.

Fotó: Szabó Orsolya-archív

Megyénket a gyönyörű Szabó Orsolya fogja képviselni a döntőben, akit továbbjutásának híre után nem sokkal elcsíptünk egy pár kérdés erejéig. – Tudatosan készülök a versenyre. Már a jelentkezésemkor életmódot váltottam, de most elkezdtem még inkább odafigyelni az étkezésemre, heti ötször edzek és szoláriumba is járok, ezen kívül pedig mentálisan is próbálom magam készíteni, hiszen fontos, hogy összhangban legyünk saját magunkkal – mondta a Naplónak. Mint megtudtuk, nagyon várja már a tábort, mert bár korábban is indult szépségversenyeken, sosem jutott ilyen sokáig. Hozzátette, ő nem versengő típus, inkább az élményét szeretné élvezni és barátokat szerezni.

– A természetességet szeretném képviselni a verseny során. Engem nagyon megijeszt az, hogy a mai világban már a tizenévesek is plasztikáztatják magukat. Nekik próbálnék utat mutatni, mert kezd egy nagyon rossz irányba elmenni ez a dolog – osztotta meg velünk céljait.

Fotó: Szabó Orsolya-archív

– Nem is a külsőmmel szeretnék előrejutni, hanem a belső értékeimmel, a személyiségemmel és kisugárzásommal – fogalmazott. Azt is elárulta, hogy pár vetélytársát már megnézte, és nagyon erősnek tartja az idei mezőnyt.

Érdemes szavazni

Az országos online közönségszavazáson legmagasabb értékelést kapott hölgy lesz a Tündérszépek 2021 közönségdíjasa, aki az elismerő cím mellett egy okostelefon és egy értékes szépségápolási csomag tulajdonosa is lesz. Kiléte azonban majd csak a szépségkirálynőt és udvarhölgyeit is kiválasztó döntő gálaműsoron derül ki, amit a vírushelyzetre való tekintettel július 27-re halasztottak a szervezők. Ezért a közönségszavazás utolsó napjaiban az értékelések átlagát elrejtjük – de szíveket ebben az időszakban is lehet és érdemes osztani a versenyzőknek. Már csak azért is, mert az értékelők között ezúttal is értékes nyereményt, egy UHD televíziót sorsolunk ki. Előző sorsolásunkon Ambrus László mellé szegődött a szerencse, így az ő otthonában állhat szolgálatba az értékes robotporszívó.

Debreczeni-Kondás Eszter

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában