javaslat a hivatalnak

2021.04.20. 17:59

Megőriznék az utókornak a régi, értékes debreceni épületeket

A közelmúltban körülbelül 250 nagyra becsülendő létesítményt tártak fel a debreceni óvárosban.

Fotó: Matey István

Az értékes cívisházak és történeti épületek helyi védelmére vonatkozó javaslatot ad át a napokban a Debreceni Városvédő és -szépítő Egyesület a debreceni polgármesteri hivatalnak

– ennek részleteiről tartott sajtótájékoztatót Karácsonyi György, az egyesület elnöke, a Város- és Faluvédők Szövetségének alelnöke kedden délután a Lorántffy utcában. – Számunkra kiemelkedően fontos a műemléki világnap (április 18.), a jelenlegi időszakban pedig még inkább, ugyanis Harangi Attila építészmérnök, az elnökségünk tagja az utóbbi időben ismét felmérte a cívisváros értékes épületeit. Voltaképpen az egész városra egy átfogó tanulmányt készített: kiemelte az olyan helyi ingatlanokat, műemlékeket, amelyeknek védelmet kellene élvezniük.

„A tanulmányból kiderül, a közelmúltban körülbelül 250 nagyra becsülendő létesítményt tártak fel a debreceni óvárosban, amelyek megérdemlik a védelmet.”

Bízunk benne, hogy az önkormányzat is hasonlóan vélekedik majd, és nem fogják engedni, hogy ezeket az ingatlanokat a jövőben lebontsák, átalakítsák. Sajnos azt látjuk, az önkormányzat hiába fogja levédeni az épületeket, ez nem lesz elég: ha a tulajdonosok valamilyen oknál fogva nem tudják felújítani, életben tartani az ingatlanokat, akkor legvégül az anyagi érdekeik miatt megválnak tőlük. Ezt kellene megakadályozni – hangsúlyozta az elnök, majd megosztotta javaslatát.

– A helyhatóságnak azt tanácsoljuk, a helyi védelmen kívül hozzon létre olyan pénzügyi, illetve egyéb támogatási konstrukciót, hogy a tulajdonosoknak érdekük legyen megtartani az ingatlanjaikat. Továbbá fontos lenne számukra az anyagi segítség, illetve, ami még elengedhetetlen: kiérdemelt tiszteletet élvezzen az, aki megtartja a régi cívisházát. Így lehet elérni, hogy a jelenlegi utcakép a jövő nemzedéke számára is megmaradjon – mondta.

NE

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában