szépségverseny

2021.03.23. 16:30

Tündérszépek: kiderült, kik lettek a megye legszebb lányai

Lezárult a Tündérszépek 2021 országos szépségversenyünk első, megyei fordulójának értékelési szakasza.

A zsűri három, a olvasók pedig további egy lányt juttathattak tovább a március 26-án kezdődő regionális fordulóba, ahol megyénk szépségei már más megyék versenyzőivel vehetik fel a harcot a legszebbnek járó címért. A döntés nem volt egyszerű, ezt pedig az olvasói szavazatok alapján is látni lehetett, hiszen a lányok pontjai között alig voltak különbségek.

A szakmai zsűri, amelyet a Napló szerkesztőségének tagjai, valamint Szebeni István, a TV2 műsorvezetője alkotott, szintén nehéz helyzetben volt, mikor értékelni kellett a nevezőket. Az ő meglátásuk szerint megyénk legszebb lánya a 18 éves, debreceni Csizmadia Vivien lett.

Fotó: Csizmadia Vivien-archív

A fiatal szépség a Medgyessy Ferenc Gimnáziumban kezdte a tanulmányait, ám időközben átment az DSZC Péchy Mihály Építőipari Technikumba, mert a jövőben belsőépítészettel szeretne foglalkozni. Mint megtudtuk, a sport mindig is az élete része volt, kézilabdázott, amelyet egészségügyi okok miatt abba kellett hagynia. A modellkedés már gyermekkora óta érdekelte, ám a kifutókon a magassága miatt nem vonulhatott végig, viszont szerepelt már Világmárkák Éjszakáján, ahol az arcával képviselt különböző márkákat.

A második helyezett a szintén debreceni, 16 éves Antal Viktória lett, aki középiskolai tanulmányai mellett hobbiként modellkedik, s egy promótercsapat lelkes tagja.

Mint az korábban elárulta, mióta belepillantott a modellkedés világába, nagy álma, hogy induljon egy szépségversenyen, ez az oka annak, hogy jelentkezett a Tündérszépekre. A nagymamája, aki három éve meghalt, mindig noszogatta az unokáját, hogy induljon egy hasonló megmérettetésen, így Viki úgy érzi, a nagymamája álmait is megvalósíthatja, s büszkévé teheti őt.

A képzeletbeli dobogó harmadik fokára végezetül a 23 éves debreceni lány, Szabó Orsolya állhatott fel.

Fotó: Napló-archív

A fiatal lány imád mozogni, hobbija a tánc és a testedzés, ugyanakkor a költemények világában is jól érzi magát, hiszen szívesen ír verseket is. Azért jelentkezett a versenyre, mert úgy gondolja, az élete a színpad és a szereplés. Az önfejlesztés, a mentorok személyisége és az élményszerzés motiválja. A későbbiekben szeretne elhelyezkedni a divatszakmában marketingesként.

Olvasóink szavazata alapján a különdíjas a 17 éves hajdúdorogi Fejérvári Szilvia lett.

Fotó: Napló-archív

Ahogy azt korábban elárulta a családja és az ismerősei biztatására jelentkezett a versenyre, a célja, hogy legalább a döntőig eljusson. Önbizalomhiánya miatt főként lelkileg készül a megmérettetésre.

A regionális előválogató március 26-án kezdődik, szavazni továbbra is a Hajdú Online-on lehet. Az olvasói nyereményjáték a Tündérszépek teljes időtartama alatt folytatódik, az összesen négy sorsoláson hangszórókat, smoothie mixereket, robotporszívót és okostévét nyerhetnek a szerencsések.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában