fotókkal

2020.08.28. 14:53

Kilenc debreceni zebra lesz sokkal biztonságosabb

Megerősített fehér csíkozással és piros felfestéssel teszik őket láthatóbbá.

Fotó: Matey István

Szeptember elsején kezdetét veszi az oktatás, ilyenkor megnő a forgalom, hosszabb menetidővel kell számolnunk, mely feszültséget okozhat. Különösen igaz lehet ez a járványhelyzet miatt is, mutat rá a debreceni önkormányzat közleménye.

– Ebben az időszakban még inkább figyelnünk kell egymásra a közlekedés során, különös tekintettel a gyalogosokra. Erre szeretnénk felhívni a figyelmét az autósoknak, a kerékpárosoknak és gyalogosoknak, ezért 9 nagy forgalmú, jelzőlámpa nélküli gyalogátkelőhelyet teszünk láthatóbbá – emelte ki Balázs Ákos alpolgármester augusztus 28-án tartott sajtótájékoztatóján.

Ezen zebrák esetében a hagyományos fehér csíkozást megerősítik, a csíkok közé és köré pedig figyelemfelhívó piros felfestés kerül. A figyelemfelhívó piros festés hatására még inkább láthatóvá válnak a gyalogátkelőhelyek, melyeket várhatóan körültekintőbben közelítenek meg a gépjárművezetők, és így biztonságosabbá válik a gyalogosok átkelése az úttesten.

A kilenc helyszín a következő:

  • Víztorony utca – a Dobozi kispiacnál
  • Széchenyi utca – a Zelemér utca kereszteződése
  • Csapó utca – a Pacsirta utca kereszteződése
  • Pósa utca – a Torockó utcánál
  • Bartók Béla út – a Szotyori utca kereszteződése
  • Szabó Kálmán utca – a Petőfi Sándor Általános Iskolánál
  • Dóczy József utca – a Martonfalvi utca kereszteződése
  • Egyetem sugárút – a Poroszlay utca kereszteződése
  • Gönczy Pál utca – a Gönczy Pál Általános Iskola előtt
  • Az önkormányzat kéri a gépjárművezetőket és kerékpárosokat, hogy fokozott körültekintéssel, a KRESZ előírásainak megfelelően közelítsék meg a gyalogátkelőhelyeket.

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában