2020.04.21. 12:25
Gyülekezeti központot építenek Esztáron
A református templom mögötti üres területen a munkálatok egészen jól haladnak, hamarosan már a tetőszerkezetet kezdik el készíteni.
Fotó: Nagyné Kelemen Mónika
A tervek szerint ez év augusztus 20-ára elkészül az Esztári Református Gyülekezeti Központ. A 87 millió forintos beruházás költségeiből 7 millió önerőt a református egyház tette a pályázati támogatás mellé. Az építmény tartalmaz egy parókiarészt, irodahelyiségeket, kiszolgáló, mellékhelyiségeket és egy gyülekezeti termet. Mindennek a területe 250 négyzetméter.
Szabó Zsolt tiszteletes tájékoztatást adott arról, hogy az évente idelátogató holland vendégek is támogatják a központ építését: berendezési tárgyakkal, pénzadománnyal segítenek. A tiszteletes elmondta azt is, hogy a régi parókia épülete is megmarad: azt vendégházként fogják üzemeltetni. Bibliai táborok helyszínéül is szolgál majd, amelyet az idén is terveznek, remélik, sikerül megvalósítani, már hat holland fiatal jelezte is érkezését.
Nagyné Kelemen Mónika