sütifesztivál

2019.11.16. 18:59

A cukrászok is megnyalták a tíz ujjukat

Fügelekváros diótorta, sajtos pogácsa, datolyaszilvás kocka és még sok finomság ékeskedett a tányérokon.

Fotó: Kovács Péter

Fotó: Kovács Péter

Nem hiába, hiszen ezek elengedhetetlen kellékei a süteményfesztiválnak, amelyet szombaton immár a kilencedik alkalommal rendezett meg a Négy Évszak kulturális Egyesület a dél-hajdúsági településen. Az eseménynek ezúttal is a művelődési ház és az iskola tornaterme adott otthont.

Tóth Károlytól, az egyesület elnökétől tudjuk, a sütifesztivállal a hagyományos hajdúsági sütemények receptjeinek felkutatása, a sütemények elkészítése és továbbadása a céljuk. A hagyományok közé tartozik az is, hogy ezúttal is a sós- és édessütemény, valamint torta kategóriában hirdették meg a versenyt, amelyre több mint negyven finomsággal neveztek a falubeliek, illetve a környező településen élő háziasszonyok. A kis tányérokra kitett süteményeket több fronton is értékelik.

Először is a Györfi Éva mestercukrász és Vajda Anita cukrász alkotta szakmai zsűri, akik mindhárom kategóriában döntenek az 1-3. helyezésekről. Odaítélik a legkülönlegesebb és a leghagyományosabb süteménynek járó díjat is. A látogatók pedig szavazólapon mondhatnak véleményt, és így dől el a közönségdíj.

Kell bele kis csavar

Orbán Andrea ötödik alkalommal nevezett a versenyre. Ezúttal túrós zserbót és sonkás, sajtos batyut készített. – Rögtön az első évben, amikor neveztem, a tortám a második helyen végzett, két éve pedig sós sütemény kategóriában első lettem. Az elmúlt években rájöttem, hogy mi a szimpatikus a zsűrinek. Az édesnél a hagyomány számít, míg a sósnál nem árt bele egyfajta csavar, például sajt vagy sonka, ahogy most is csináltam.

Egy hölgy telefonjával fényképezve örökítette meg a süteményeket. – Ha látom, hogy hogy néz ki, könnyebb lesz elkészítenem, és persze viszek a barátnőimnek, akik nem tudtak eljönni erre a hajdúszováti eseményre. Nagy Károlyné vagyok Derecskéről – mondta, majd azzal folytatta, hogy neki most a kórházban kellene lenni, de mivel nem annyira beteg, inkább csak egy erősítő kúrán van, elengedte a főorvos asszony. – Ebben nyomós oka volt annak is, hogy hagyományőrző csapattal fellépünk a fesztiválon. Évek óta jó kapcsolatban vagyunk a szovátiakkal, ők énekelnek, mi táncolunk; évek óta elmegyünk egymás eseményeire, szeretünk ide jönni.

Jövőre tízévesek lesznek

Tóth Károlynál, a süteményfesztivált szervező Négy Évszak Kulturális Egyesület vezetőjénél a jövő évi, jubileumi süteményfesztivál programjára is rákérdeztünk. Mint mondta, akkor egész napossá szeretnék tenni a gasztronómiai eseményt, továbbá a háziasszonyoknak hagyományosan meghirdetett édes- és sós sütemények, valamint torta kategóriák mellett a profi cukrászoknak tortadíszítő versenyt, továbbá grillázs bemutató lehetőségét is meghirdetik. És persze akkorra elkészül a 10 év receptjeit tartalmazó szováti süteményeskönyv is.

Kovács Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában