Helyi közélet

2019.02.27. 13:21

Téltemetés mangalicás finomságokkal

Debrecen - Idén hét mangalicatenyésztő és hét street food kiállító várja a fesztiválra érkezőket.

Debrecen - Idén hét mangalicatenyésztő és hét street food kiállító várja a fesztiválra érkezőket.

Helyben sült egész malac, frissen sütött tepertő, s egyéb mangalicából készült finomságok, továbbá élőállat-kiállítás, valamint könnyűzenei koncertek, vásári komédiák és gasztrobemutatók is várják az érdeklődőket péntektől vasárnapig a cívisvárosban, a Kossuth téren, ahol immáron tizedik alkalommal rendezik meg a Debreceni Mangalica Fesztivált. A rendezvényt beharangozó szerdai sajtótájékoztatón elhangzott, a korábbi hagyományoktól eltérően az eseményt idén előbbre hozták, így a Nagytemplom előtt vasárnapig álló óriáskerék – mint turisztikai attrakció –, illetve a Vojtina Bábszínház szervezésében megvalósuló Debreceni Maskarádé programjai is „beépülnek” a fesztiváli forgatagba.

Ingyenesen látogatható

– Rengeteg „ehető” fesztivál van a városban, ám ezeknél mindig fontos a minőség is: a mangalica pedig önmagáért beszél; méltó Debrecenhez. A városlakók között elvégzett közvélemény-kutatások azt mutatják, az embereknek fontosak a főtéri rendezvények, s az is lényeges, hogy ezeket ingyenesen látogathassák – mondta Széles Diána, Debrecen alpolgármestere, hozzátéve, a három napos fesztiválra érkezők egészen biztosan örömteli kiruccanásnak és remek családi programnak lehetnek majd a résztvevői.

Veégh Attila a Mangalica Fesztivál főszervezője, a Varioevent Kft. ügyvezetőjehangsúlyozta, céljuk, hogy minél több tenyésztő mutatkozhasson be termékeikkel közvetlenül a vevőknek. Elmondta, idén megújulás várható a kiállítók terén, ugyanis újabb és újabb tenyésztőket sikerült megszólítaniuk, akik eddig nem vettek részt fesztiválokon, hiszen ők is látják ennek az erejét és az értelmét.

– A X. Debreceni Mangalicafesztivál országos szinten már a 37. rendezvényünk. Három hete még Budapesten voltunk, így „lóhalálában” készültünk a debreceni fesztiválra, mely így a tenyésztőkre is nagy terhet rótt. Hiszen időre van szükségük ahhoz, hogy a budapesti fogyasztás után a jó minőségű, érlelt kolbászaikkal újratöltsék a raktáraikat. Ám ők erre is képesek, jobbnál jobb termékekkel érkeznek – mondta. Hozzátette, az elmúlt tíz év során akadtak nehézségek is, ám a debreceni városvezetéssel együttműködve, ezeket mindig meg tudták oldani. Örömét fejezte ki, hogy idén a maskarádés felvonulással együtt temethetik el a telet, és köszönthetik a tavaszt.

Elhangzott, természetesen ezúttal sem marad el a fesztivál legnépszerűbb eleme, az élőállat-kiállítás sem. Ideiglenes karámokba költözik a három fajtából (szőke-vörös-fecskehasú) egy-egy család és egy koca malacokkal.

Debrecenből indult

– Debrecen nekünk azért is fontos, mert a mangalica fajta megmentése a városhoz kötődik. Idén nemcsak az a kerek dátum van, hogy tizedjére rendezik meg a Debreceni Mangalica Fesztivált, hanem ebben az évben 25 esztendős a Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete (MOE), amely a cívisvárosban alakult, s székhelye azóta is itt van – ezt már Tóth Péter, a MOE elnöke mondta. Hozzátette, ezeket az éveket a legkülönbözőbb nehézségek – piaci problémák, állategészségügyi feszültségek – is sújtották, ám éppen az ilyen rendezvények segítik hozzá a mangalicatenyésztőket ahhoz, hogy a fajta kvázi „válságálló” legyen. Elmondta, a mangalicatenyésztés stabilan állja a küzdelmet az afrikai sertéspestis hatásaival szemben, illetve újabb lépések vannak genetikailag is. A MOE sikeres génmegőrzési és szelekciós állattenyésztési munkájának köszönhetően például újra, élő példányokban is megtekinthetők lesznek a fesztiválon a húsz éve kihaltnak nyilvánított fekete mangalicák; illetve az idei évben debreceni tudásbázissal a negyedik mangalica fajta is hivatalos fajtává válik.

VK

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában