Helyi közélet

2017.11.30. 16:54

200 szelet torta a debreceni cukrászat közelgő ünnepére

Debrecen - Anno egy svájci mester hozta létre az első olyan üzletet, ahol a saját süteményeit árulta.

Debrecen - Anno egy svájci mester hozta létre az első olyan üzletet, ahol a saját süteményeit árulta.

Az 1817 őszén, sokak örömére megnyílt süteményes bolt volt Debrecen első olyan üzlete, ahol a cukrászüzemben készült süteményeket helyben lehetett megvenni. Ekkor kezdődött, és vett lendületet a debreceni cukrászat kialakulása, majd fellendülése. Eleinte főleg kelt tészták és rétesfélék, később mézzel készült sütemények voltak a polcokon. Az idő múltával piskótafélék, majd krémmel töltött torták is helyet kaptak a családi üzemeltetésű, általában kis területű boltokban.

A debreceniek nagyon szerették a süteményeket, így több üzlet is nyílt a belvárosban. A legtöbb cukrász az államosítás előtti években dolgozott a cukrászdákban, melyekben már fagylalt és kávé is kapható volt – elevenítette fel Gara Gyula, aki akkor kezdte a cukrásztanulóéveit a Kapualj nevű, államosított cukrászdában. A szakember hangsúlyozta: kevés olyan szakma van, amelyet 200 éve honosítottak meg Debrecenben, és – az évek során mindig fejlődve – ma kedveltebb, mint valaha.

Fotó: Matey István

A cukrászok által készített sütemények nem hiányozhatnak a családi események, esküvők és rendezvények asztaláról.

Régi álmuk

A megemlékezések sorában most a 200. évfordulós következik, és mivel már nincs a vendéglátó vállalat, amely korábban ezeket megszervezte, Gara Gyula úgy gondolta, hogy a debreceni cukrászoknak kötelességük gondoskodni egy ilyen ünnepségről. A debreceni cukrásznak régi álma, hogy a Nagytemplom előtt egy 8–10 méteres esküvői tortát alkosson, aminek a tetején maga az ifjú pár állna. E tortacsodát 15–20 cukrász kolléga és 20–30 tanuló segítségével készítené, s ott az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend Tagjai is díszsorfalat állhatnának. Akikkel beszélt, örömmel fogadták, és biztatást, segítséget ígértek a megvalósításhoz, a március óta zajló egyeztetések azonban lelassultak, és az ötletgazda egyedül maradt az elképzelésével.

Úgy döntöttem, a város legidősebb és még aktívan dolgozó cukrászaként kötelességem megemlékezni arról a kollégáról, aki 200 éve megteremtette Debrecenben a cukrászatot”

– húzta alá Gara Gyula. Az eredeti terv kicsinyített formáját vállalva, meghívja vendégeit egy 200 szeletes torta helyszíni elkészítésére és elfogyasztására, emellett egyéb akciókkal is készül. A debreceni cukrászat 200. évfordulójának megünneplése és a 200 szeletes torta elkészítése december 1-jén, pénteken 15 órakor kezdődik a Kálvin téri cukrászda teraszán.

HBN


[related-post post_id="3691804"]

[related-post post_id="3681898"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában