„Mindig az aznapi igazat kell adni”

Debrecen - A színház a Nádasdy Kálmán által átdolgozott Bánk bán-verziót tűzte műsorára.

Erkel Ferenc legjelentősebb operáját 1861-es nagy sikerű bemutatása óta számos változatban és átdolgozásban állították színpadra. A jó szándékú változtatások mindig heves érzelmi reakciókat váltottak ki a szakma és a közönség körében egyaránt, ezzel is erősítve a mű máig tartó népszerűségét. Kiss B. Atilla énekelte már a Bánk bán eredeti és Nádasdy-féle változatának címszerepét is. Az ős-Bánkot épp itt, a Csokonai Színházban, Vidnyánszky Attila rendezésében 2008-ban. A teátrum közönsége most az átdolgozott változatot élvezheti.

Huszonöt éve énekelte először Bánk szerepét. Meg tud újulni önben a figura?

Kiss B. Attila: Minden előadás egy megújulás, én mindig az „itt és most”-ot élem meg. Hiába hallgatnám vissza bármelyik két produkciómat, nem lenne egyforma. Az aznapi igazat kell adni. Az aktuális diszpozícióm, érzelmeim, gondolataim sűrűsödnek egy-egy előadásban. A zenedráma nyilván adott, ugyanaz, még akkor is, ha mást játszunk, más keretek között. A megújulás ugyan ebben is nyomon követhető, de az igazi változás az emberben megy végbe, ha át tudja adni magát ennek. A figurát próbálom igazolni, neki akarok igazat adni.

Miben látja Bánk egyéni vagy közösségi tragédiáját?

Kiss B. Attila: Szoktam mondani, hogy van egy Bánk bán-szindróma: a személyes érintettség okán kezdünk el tisztán látni. Addig csak viselünk egy tisztséget, egy társadalmi pozíciót, bizonyos viselkedési normáknak felelünk meg anélkül, hogy ezt megfogalmaznánk magunkban. Bánk bán is ezt teszi, hiszen egy méltóság, a király helytartója, azon kívül tisztes férj, családapa. Van egy emberi és társadalmi méltósága egészen addig, amíg a személyes érintettsége olyan szinten hatol csontig, hogy onnan már tűrhetetlenné és tarthatatlanná válik a helyzet, s olyat tesz, amit egyébként soha nem tenne. Nem tud megfontolt maradni. A magánemberi és a közösségi elkötelezettség között vívódik.

Annyiszor emlegetjük, hogy a Bánk bán a nagybetűs nemzeti opera. Az ön olvasatában milyen mozzanatokban csúcsosodik ki leginkább az opera nemzeti jellege?

Kiss B. Attila: Egyaránt fellelhető a történetben és a zenében is. Kicsit visszalapozok és lokálpatrióta leszek: szűkebb pátriám, Kalotaszeg szülötte, Valkai András 1567-ben lejegyzett egy költeményt Bánk bánról. Azt gondolom, hogy ha egyszer megírtak egy irodalmi művet, az valahol a szférákban létezik. Onnantól kezdve a figurák megidézhetők, vagyis nemzetünk terméke ez a história. Történelmünk része, és saját temperamentumunk miatt alakult úgy, ahogy. Katona József Kolozsvárra írta a művet, egy nemzeti drámapályázatra. Erkel Kolozsváron volt kezdő zongoratanár, ott ismerkedett meg a kalotaszegi és a mezőségi magyar népzenével. A Bánk bán zenéjébe belekomponálta a brácsadűvőt, a magyar verbunkost, a magyar népi muzsika specifikumait, a lelkét, vagyis létrehozta a magyar nemzeti operát. És hát miután Bánk szembesül azzal, hogy két nagy feladatot kell megoldania: az egyik a haza tarthatatlan helyzete, a másik a saját becsülete, a Hazám, hazám kezdetű áriában fogalmazza meg a döntését. Mindenekelőtt a haza problémáját akarja rendezni.

Van emlékezetes Bánk előadása?

Kiss B. Attila: Mindegyik az. 1992-ben énekeltem először Gyulán a Várban. Az azért felejthetetlen, mert az volt az első alkalom, egy lépésre onnan, ahol Erkel komponálta a művet. A margitszigeti is élesen él bennem, aztán Vidnyánszky Attila rendezésében újjászületett az opera. A Zsigmond Vilmos fotografálta Bánk bán film egy soha vissza nem térő lehetőség volt, hisz egy nagyjátékfilmet forgathattunk egy operából. Egy másik rendezésben Melis György volt a partnerem, bár nagyszerű partnerek társaságát élvezhettem, élvezhetem folyamatosan. Bármelyik előadást kiemelhetném. Életem része a Bánk. Áldásos helyzetben vagyunk, mi operaénekesek, hogy ilyen figurákat tudunk megidézni, életre hívni.

HBN