Helyi közélet

2017.02.28. 14:45

Börtönbüntetést kaptak a debreceni időseket fosztogató borsodi bűnözők

Debrecen - Időseket átverő, utazó bűnözők ügyében született jogerős ítélet kedden a Debreceni Törvényszéken.

Debrecen - Időseket átverő, utazó bűnözők ügyében született jogerős ítélet kedden a Debreceni Törvényszéken.

A vádlottak vallomásukban maguk is utaltak arra, hogy a sértetteket koruk alapján választották ki. Közülük a legsúlyosabb, öt éves szabadságvesztést a harmadrendű vádlott kapta. Az elsőrendű vádlott egy év nyolc hónap, az ismeretlen helyen helyen tartózkodó társuk pedig 14 hónap szabadságvesztésre ítélték. A trükk ugyanaz volt: kifigyelték, hol tartják az idősek a pénzüket.

Egyik időseket fosztogató férfi sem vett részt a keddi ítélethirdetésen a Debreceni Törvényszéken. Az első- (Sz. János) és harmadrendű vádlott (L. László) inkább maradt a büntetés-végrehajtási intézetben – közölte Tatár Tímea, a Debreceni Törvényszék szóvivője a másodfokú ítélet kihirdetése után.

A három férfi idős, 80 év feletti cívisvárosiakat tévesztett meg, majd szerezték meg a pénzüket 2013 őszén. A törvényszék szerint az első fokon megállapított tényállás megalapozott. A férfiak lényegében mindhárom, a vád tárgyává tett esetben hasonlóképpen jártak el. A Bánat utcában egy 83 éves asszonynak azt állították, hogy az Európai Uniótól hoztak tűzifát és pénzt. Sz. János 30 ezer forintot mutatott, és kérte az asszonyt, hogy adjon neki 10 ezer forintot. Az áldozat egy varródobozból elő is vette a kért címletet. Közben Sz. János feltérképezte a pénz helyét. L. László az előszobában várt rájuk, és megkérte az asszonyt, mutassa meg az udvaron, hová tegyék a fát. Míg az udvaron keresték a helyét, Sz. János visszament, és a varródobozból 512 ezer forintot vett el, majd távozott. Érdekesség, hogy a kárt a vádlott még a nyomozati szakban megtérítette az idős asszonynak.

Egy másik alkalommal egy 94 éves férfihez csengettek be azzal, hogy az áramszolgáltatótól jöttek, és 25 ezer forint túlfizetést hoztak neki. Sz. Pál mutatta is a pénzt, és mondta, hogy egy 10 ezrest vissza kell kapnia. A kért összeget a sértett kihozta a szobából, de a vádlott szerint a bankjegy sérült volt, és kérte, hozzon másikat. Még kétszer küldte vissza az óvatlan bácsit. Közben társa kileste, hogy az áldozatuk hol tartja a pénzét. A végkifejlet ugyanaz: a szekrényből 420 ezer forintot vittek el.

A harmadik, vádbeli bűncselekmény a Harmat utcán történt. A 81 éves férfinak 10 ezer forint kellett volna visszaadnia egy húszezresből. A sértett a szobában lévő pénztárcájából kihozta a pénzt, de amikor oda akarta adni Sz.-nek, ő szólt a bácsinak, hogy a többiek az udvaron hajtják a tyúkokat. A sértett azonnal kisietett, erre Sz. Pál felkapta a szobában lévő pénztárcát a benne lévő 205 ezer forinttal együtt, majd tévedésre hivatkozva elmentek.

A törvényszék az ismeretlen helyen tartózkodó Sz. Pált a 14 hónapos börtönbüntetés mellett két évre a járművezetéstől is eltiltotta. 150 ezer forint vagyonelkobzást rendelt el, illetve kötelezte arra, hogy a jogerős ítélet kézhezvételét követően 15 napon belül fizessen meg az egyik sértettnek 205 ezer forint kártérítést. A törvényszék egyebekben helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában