Helyi közélet

2017.01.18. 13:08

A park a homorogi közösségi élet központja

Magyarhomorog - A felnőttek és a gyerekek egyik kedvenc helye lett a település határában lévő szabad­időpark.

Magyarhomorog - A felnőttek és a gyerekek egyik kedvenc helye lett a település határában lévő szabad­időpark.

A településen igazi szabadidőparkot varázsoltak a záportározó tó köré az elmúlt években. Ez a közösségi élet helyszíne, ugyanis minden nagyobb rendezvénynek otthont ad, de emellett is sok ember látogatja naponta.

Mélyíteni akarják a tavat

– A park területe összesen hat hektár, és évről évre egyre szebb, ugyanis a kiültetett fák növekednek, valamint folyamatosan karbantartjuk a területet. Mivel az önkormányzathoz tartozik, a mi gondunk a fűnyírás, a terület tisztán tartása. Tavaly sikerült fejleszteni az áramszolgáltatást a parkban, így a hálózat el tud látni energiával egész rendezvényeket, nincs szükség aggregátorokra. Az idén a tavat szeretnénk mélyíteni, ugyanis az alja nagyon iszapos lett, és alig van vízutánpótlás. A tó mellett egy kondiparkot is szeretnénk kiépíteni, hogy még több embert vonzzon a terület – mondta Barabás Károlyné polgármester.

Közkedvelt helyszín

– Minden évben a tó körül tartjuk meg az aratófesztivált, de minden nagyobb eseménynek a park ad otthont. Az iskolásoknak kedvelt kirándulóhelye, de kutyaiskola is működik benne. A közepén van egy játszótér, ezért a kisgyermekes családok is sokszor látogatják. Többször láttam, hogy bográcsoznak vagy sütögetnek kisebb csoportok, de esküvői fotózások is voltak már ott. Ma már látjuk, hogy érdemes volt pénzt áldozni rá, ugyanis az emberek szeretik ezt a helyet, mivel ki tudnak kapcsolódni, és ki tudják pihenni a magukat – fejezte be a polgármester.

HBN–BR

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában