Tánc

2024.05.09. 20:00

Világbajnokságra készülnek a debreceni piruettesek – fotókkal, videóval!

Simonyi Kitty elmondta, igyekeznek színesíteni a tanítványok tudását, és emellett arra is próbálnak törekedni, hogy az egyesület az eredmények terén továbbra is az ország top3-as mezőnyébe tartozzon. Az egyik piruettes csapat a produkcióját is megmutatta.

Tóth Huba Elemér

Simonyi Kitty csapata már az utolsó finomhangolást végzi

Fotó: KISS ANNAMARIE

Ott folytatja a 2024-es évet a Piruett Tánc Stúdió, ahol abbahagyta az előző esztendőt. A Hajdú-bihari Napló és a Haon.hu által kiírt, az „Év női csapata” kategóriában a közönségszavazást megnyerő egyesület táncosai idén is versenyről versenyre halmozzák az érmeket, portálunk megkeresésére pedig bemutatták hogyan működik a társulat, és miképp készülnek a május végi világbajnokságra.

Piruett, Debrecen, tánc, Simonyi Kitty
A Piruett Tánc Stúdió versenyzői május végén Horvátországban is tudásuk javát nyújtanák
Fotó: KISS ANNAMARIE

Egyre több lehetőség

A Piruett művészeti vezetője, Simonyi Kitty először arról ejtett szót, hogy az egyesület taglétszáma már a hétszáz főt is elérte, és a fejlődés érdekében folyamatosan keresik az új lehetőségeket. – Korábban Vollay Enikőnek voltam a tanítványa, Berettyóújfaluban tanítottam először. 

Vidéken kezdtem el kiépíteni a Piruettet, majd később Debrecenben is lett székhelyünk. Az évek alatt egyre több kollégám lett, immáron tizenöt edzővel dolgozok együtt. Próbáljuk a palettánkat bővíteni, a showtánc-oktatás mellett már a fiatalok a fitnesz szakágban is kipróbálhatják magukat, és a légtornával is megismerkedhetnek

– hangoztatta a Haonnak Simonyi Kitty.

Az ország élvonalában

A művészeti vezető azzal folytatta, hogy három éves kortól járnak hozzájuk gyerekek, és minden helyszínen vannak óráik a hét minden napján. A táncosok túlnyomó többsége általános iskolás, de vannak közöttük gimnazisták és egyetemisták is.

– Berettyóújfaluban immáron húsz éve igyekszem segíteni a növendékeket, de Biharkeresztestől Püspökladányon át szerencsére Derecskén és Józsán is nagyon sokan táncolnak nálunk. Vannak sportág specifikus trénereink, mint az akrobatika edzők, fitnesz-, vagy a balett tanárok is. Eddig sok lehetőség jött velünk szembe, aztán mérlegeltük, hogy meglépjük-e vagy sem. Úgy tűnik eddig, hogy jól döntöttünk. 

 

Nem az a célunk, hogy több ezres tánciskola legyünk, hanem az, hogy a vidéki gyerekeknek is megadjuk azt a lehetőséget, amit a nagyvárosiak megkaphatnak. Szeretnénk továbbra is magas színvonalú és minőségű munkát biztosítani a hozzánk járó kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Igyekszünk színesíteni a tanítványok tudását, és emellett arra is próbálunk törekedni, hogy az eredményeink terén továbbra is az ország top3-as mezőnyébe tartozzunk

– fogalmazott Simonyi Kitty.

Piruett, Debrecen, tánc, Simonyi Kitty
A sorok között Ibrahima Sidibe lánya, Aicha (középen) is feltűnt
Fotó: KISS ANNAMARIE

Fellépések és versenyek sokasága

A művészeti vezető aztán azt hangsúlyozta, hogy a piruettesekkel sok hajdú-bihari eseményen is találkozhatunk. – A salakmotor-versenyeken, a virágkarneválon, valamint a yoUDayen is mindig fellépnek a táncosok, de más rendezvényeken is gyakran megfordulunk. Szerencsére egyre többen ismerik a tánc stúdiót, ez annak is köszönhető, hogy egy nagyon jó, összetartó csapat. Sokszor a szájhagyomány útján is terjed a jó hírnevünk. A versenyek, fellépések még inkább összehozzák a gyerekeket, a szülőket és az edzőket. Ami az eddigi idei eredményeinket illeti, táncosaink már eddig is sok érmet szereztek – fogalmazott Simonyi Kitty.

Világbajnokságra készülnek a piruettesek

A piruettesek idén már 

  • a MTÁSZ ob-n, 
  • valamint a Magyar Divat- és Sporttánc Szövetség Pontszerző versenyén is részt vettek, 
  • de IDF Dance Hungary monori versenyein is megmérették magukat. Utóbbiak azért voltak számukra nagyon fontosak, mivel innen kvalifikálták magukat a május 22. és 26. között a horvátországi Pula városában rendezett világbajnokságra.

A Piruett Tánc Stúdió versenyzői a Gyergyó utcai termükben a Haonnak többek között a Szerencsekerék című produkciójukat is bemutatták. Ahogyan az a videóban is látszik, a gyerkőcök már a próbán is hatalmas lelkesedéssel, csillogó szemekkel igyekeztek kihozni magukból a maximumot. Simonyi Kitty azzal zárta, bízik benne, hogy az idei évből is legalább annyit kihoznak, mint a tavalyiból, a versenyzők a világbajnokságon pedig tudásuk javát nyújtják majd.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában