Olvasói levél: Utolsót lobbant a szabadság lángja

Debrecen - 1956. november 4-én hajnalban, miután a szovjet hadsereg lerohanta Debrecent, elfoglalták a lakatanyákat, a tiszteket letartóztatták, a legénységet szélnek eresztették. Továbbá a forradalmi bizottmány tagjait letartóztatták, és a szovjet repülőtér fogdáiba zárták, néhányukat Ungvárra deportálták.

A bujkáló pártvezetők is visszatértek a városba, és ott akarták folyatni, ahol október 26-án a forradalmi bizottmány megalakulásakor abbahagyták. Az országban november 5-én a már munkára készülő magyar munkások újra sztrájkba léptek, és november utolsó hetéig általános sztrájk volt Magyarországon, a forradalmi bizottmányok helyét az üzemi és területi munkástanácsok vették át. Követelték a szovjet csapatok kivonulását, Nagy Imre visszatérés az ország élére és a forradalom vívmányaimnak megőrzését.

Debrecenben folytatódott a sztrájk, ezért a szovjet városparancsnok november 6–ára összeterelte a munkástanácsok vezetőit, és megparancsolta a munka azonnali felvételét! Ám a munkástanácsok a sztrájk folytatása mellett döntöttek. November 9-én a megyei pártbizottság hívta tanácskozásra a munkástanácsok vezetőit. Ekkor Mervó Zoltán, az orvosi műszergyár munkástanácsának elnöke kijelentette, mivel azok a célok, amelyekért a munkások sztrájkolni kezdtek, nem valósultak meg, a sztrájkot folytatni kell, súlyos hiba volt a szovjet csapatok behívása. Követelte Nagy Imre bevonását a kormányba, a letartóztatottak szabadon engedését.

Az általános sztrájk folytatódott. November 13-án a Dohánygyárban gyűltek össze a munkástanácsok vetetői, ekkor már Zeke Lászlót, a Dohánygyár munkásvezérét tekintették vezetőjüknek. Programot fogalmaztak meg. A kemény és bátor hangú referátumot népes munkásküldöttség vitte Budapestre. Marosánnal tárgyaltak – eredménytelenül

Végül a debreceni munkástanácsok úgy határoztak, hogy a kényszerítő körülmények miatt november 17-től felveszik a munkát – de a munkástanácsok és a szerveződő csoportok folytatták a küzdelmet, egy kicsinyke fényt gyújtottak a sötétségbe borult Magyarországon. Összvárosi munkástanács nem alakult Debrecenben, de Budapesten működött a Nagybudapesti Munkástanács ( Rácz Sándor és Bali Sándor vezetésével. ) Zeke László ott volt annak december 8-i ülésén, ahol – mivel a Kádár-kormány nem teljesítette korábbi ígéreteit –, kétnapos tiltakozó sztrájk meghirdetését határozta el. Visszatérve Debrecenbe, Zeke javasolta, hogy e város is csatlakozzon a sztrájkhoz, és december 10-én a Titásznál tartott megbeszélésen úgy döntöttek, csatlakoznak a december 11-12-re meghirdetett országos tiltakozó sztrájkhoz. A felhívást Zeke László fogalmazta meg, ő volt az ellenállás vezéregyénisége. Ügyes, remek konspirációval minden üzembe eljutott a felhívás, és két napra megállt az élet Debrecenben. Hiába igyekezett a kommunista hatalom mindenféle eszközzel megakadályozni a sztrájkot.

Ez a kétnapos sztrájk volt a debreceni forradalmi események talán leghősiesebb megmozdulása. A hatalom tehetetlen volt. Zeke Lászlót idézzük: „A városban megállt az élet, az üzemek leálltak, a villamosok nem közlekedtek, az üzletek zárva tartottak. Debrecen néma várossá vált, az emberek itt sem akartak térdet és fejet hajtani.”

A magyar szabadságért utolsó leheletükig küzdőket pedig elnyelték Kádár János börtönei és internálótáborai! Debrecenben 1956-ban 106 munkástanács működött, s vezetői közül mintegy 70 személyt sújtott a megtorlás: börtön, internálás, munkahelyi fegyelmi, munkahelyről történő elbocsátás.

- Filep Tibor, Debrecen -

Olvasói levél: 1956 decemberében történt

Bagamér - 1956. december 11-én és 12-én a megye huszonöt településén kormányellenes tüntetések voltak. A november 4-e után letartóztatott forradalmárok szabadon bocsájtását, Kádár János és kormánya lemondását, Nagy Imrének a miniszterelnöki székbe visszahelyezését követelték. Tüntetés volt – többek között – Kokadon, Álmosdon és Bagamérban is.