Helyi közélet

2016.10.23. 08:31

Debrecenben hullott először vér az 56-os forradalomban

Debrecen - Október 23-án reggel, a debreceni diákok többezres tömege gyűlt össze az egyetem előtt.

Debrecen - Október 23-án reggel, a debreceni diákok többezres tömege gyűlt össze az egyetem előtt. Kevéssé ismert tény, hogy a forradalom nem Budapesten kezdődött el és nem is a fővárosban hullott először vér, hanem Debrecenben. Október 23-án reggel, a debreceni diákok többezres tömege gyűlt össze az egyetem előtt. A fiatalok innen jelszavakat skandálva és forradalmi dalokat énekelve, nyolcas sorokban a belvárosi pártszékházhoz vonultak, hogy az egyetemi ifjúság húsz pontos követelését kinyomtassák. A pártvezetés tárgyalt a diákok küldöttségével, majd Görbe János az épület erkélyéről elszavalta Petőfi Sándor Még kér a nép című versét.

Délután ötkor folytatódott a tanácskozás a Debreceni Egyetemen, majd a diákok hat óra körül ismét a városközpontba vonultak, de most már a város lakossága is folyamatosan csatlakozott hozzájuk. Ekkor a megyei rendőrkapitányság Kossuth utcai székházából az ÁVH katonái figyelmeztetés nélkül lőni kezdték a békés tüntetőket, mire az emberek menekülni kezdtek és a tüntetés feloszlott. A sortűznek két halottja és számos sebesültje volt.

Fotók: magánarchívum

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában