Száz éve hunyt el a legendás katona

Száz évvel ezelőtt, 1916. július 8-án a volhyniai csatatéren szerzett sebesülésébe Werchy kórházában belehalt Békessy Béla huszárszázados, a magyar királyi debreceni 2. honvéd huszárezred tisztje, vívó, nyolcszoros magyar bajnok, az 1912-es stockholmi olimpia ezüstérmes kardvívója. A „szilárd jellemű, élénk kedélyű, önérzetes, igen jó szellemi képességekkel” rendelkező Békessy sportolói és katonatiszti pályáját magas szakmai felkészültség jellemezte. Nemcsak huszárjai rajongtak érte, de ő is ragaszkodott katonáihoz. Topor István írása.

Békessy Béla 1875. november 16-án született Debrecenben. Édesapja, Békessy László gazdasági főiskolát végzett. 1869-ben a pallagi Magyar Királyi Felsőbb Gazdasági Tanintézet tanárává nevezték ki, de a Semsey-család gazdasági igazgatójaként is tevékenykedett. Édesanyja, Tamássy Berta a híres debreceni gyógyszerész, Tamássy Károly lánya volt.

Béla 1885-től a Református Kollégiumban tanult. 1890-ben, miután az ötödik osztályt befejezte, élt azzal a lehetőséggel, hogy 16 évesen jelentkezhet a Ludovika Akadémia tényleges állománybeli tisztképző tanfolyamára. E lap április 20-ai számában Csákvári Sándor és Martinkovits Katalin a Huszárként és vívóként a hazát szolgálta című szép írásban emlékezett meg a katonasportoló Békessyről. Ily módon én életének kevésbé ismert részleteibe szeretném bevezetni az olvasót. Olyan eseteket villantok föl, amelyekből emberi nagysága világlik ki.

A magas termetű, erős testalkatú Békessy már akadémistaként és fiatal tisztként is számos sportágban kipróbálta magát. Jó úszó volt, ami nem meglepő, hiszen huszárként „úsztatási gyakorlatok” részeként gyakran kellett élő folyón átkelnie. 1901-ben már a váci 6. honvéd huszárezredben szolgált, amikor főhadnagytársával, Flótás Ferenccel Vácnál elsőként úsztatták át a kb. fél kilométernyi Dunát. Az átkelés során azt tapasztalták, hogy ezen a szakaszon a folyó túlságosan veszedelmes és sebes, így az ezredet bevinni nagyon kockázatos. Ezért az elrendelt úsztatási gyakorlatot nem a nagy Dunán, hanem a szentendrei Duna-ágban, Tahitótfalunál hajtották végre. Mégis tragédiába torkollott, ugyanis Balogh István huszárkáplár váratlanul elmerült a folyóban. Békessy főhadnagy gondolkodás nélkül utána ugrott. Saját életét is kockáztatva próbálta kimenteni a szerencsétlent. Mivel azonban a katona éppen aznap nyiratkozott, nem tudta megragadni üstökét, és kimenteni őt a habokból.

A másik történet már debreceni szolgálata alatt esett meg. A családi legenda szerint egy alkalommal Békessy az Arany Bikában üldögélt. Éppen ott biliárdozott egy társaság, akiket ő csendesen nézett. Ám ekkor a biliárdozók belekötöttek, mire ő felállt, elővette névjegytartóját és mindegyik elé letett egy névjegyet mondván: „magával 8-kor, magával 8.30-kor találkozom a Nagyerdőn”. Aztán azt is közölte, hogy a párbajban kit és hol fog megvágni. Az urak a névjegyre pillantva azonnal tudták, kiről van szó. Bocsánatot akartak kérni, de ő nem engedett. Azt mondta, meg kell tanulniuk, hogy ne kötözködjenek. A párbajok kimeneteléről már nincs adat, de ismerve szilárd jellemét, bizonyára nem sebezte meg egyiket sem.

A harmadik történet háború alatti életéhez kapcsolódik. 1916 tavaszán Volhyniában pihent az ezred, s mivel a számukra érkezett hadianyagot beépítették az állásokba, hozzákezdtek azok csinosításához. A szórakozási lehetőségekről is gondoskodtak, például kuglipályát készítettek. Az egész hadosztálynál egyedülálló módon még gőz- és kádfürdőt is építettek, veteményeskerteket létesítettek. Május 8-án került sor a tavaszi Concours (verseny) megrendezésére. A lovasok pompás természetes akadályokon bizonyították tudományukat. E pihenéssel eltöltött időszaknak egyik fő szervezője Békessy százados volt, aki tudta, a háború szörnyűségeivel szembesülő katonáinak szüksége van regenerálódásra. Utasításai szerint teniszpályát és sportteret alakítottak ki, ahol délutánonként komoly versenyek zajlottak. Már dörögtek a Bruszilov-offenzívát előkészítő orosz ágyúk, amikor megrendezték a gránátdobásból, 400 méteres futásból és teniszversenyből álló tusát.

Emberi nagyságát, elhivatottságát és beosztottjai iránti elkötelezettségét bizonyítja, hogy 1916-ban visszautasította a Ludovika Akadémia tanári állását. A fronttól távoli, biztonságos élet helyett az örökös veszélyt, a katonákra mindennap leselkedő halál lehetőségét választotta, mert szeretett huszárjait nem akarta ott hagyni. Élete és halála például szolgálhat a felnövekvő sportoló és katona ifjak számára.

A szerző Debrecenben élő tanár, történész.

[email protected]