Helyi közélet

2015.06.06. 13:53

Színpompás madár

Debrecen - A Terepszemle Stúdió a gyurgyalag udvarlási szokásait is ismerteti.

Debrecen - A Terepszemle Stúdió a gyurgyalag udvarlási szokásait is ismerteti.

A gyurgyalag a vízparton élő jégmadár mellett az egyik legszínpompásabb madarunk, piros szeme, sárga torka, türkiz melle közé ékelődik zöldes, rozsdaszínű és halvány fehér szárnya, amit a fejtetőn a fekete szemsáv fölött ezek vegyes elegye borít. A méhmadár vagy méhészmadár elnevezést egyik kedvenc csemegéjéről kapta, csőrében olyan ügyesen forgatja az egyébként igencsak fehérjedús rovart, hogy annak fullánkja és mérge kipréselődik, így fogyaszthatóvá válik ugyanúgy, mint minden egyéb tápláléka, ami főként szitakötőkből és lepkékből áll, sőt, az udvarlás alatt a hím ezt adja ajándékként párjának is, aki elfogadásával a társa elfogadását is jelzi. A fokozottan védett madár eszmei értéke százezer forint.

Javában zajlik a költés

Tollazata mellett fészkelési módja is különleges. A partifecskéhez hasonlóan homok- és löszfalakba vájt üregekben költ rendszerint telepesen, üregei akár két méter hosszúak is lehetnek. Európa egyik legészakibb országának számítunk elterjedésében, nálunk szinte az egész országban találhatók kisebb-nagyobb állományai. A csapatosan vadászó madarakat időnként a városokban is lehet hallani a csendesebb területeken, Debrecenben a Pallagi és a Diószegi út környékén vannak ismertebb fészkelőhelyeik, de a Hajdúsámson, Martinka környékén levő legelők körül is sokszor hasítják a levegőeget. Most már javában zajlik a költés, a fiókák népes serege június végére szüleihez hasonló pompában, egymás mellé felsorakozva várja majd a finom falatokat.

HBN–Veres Hajnalka

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában