Az én ünnepem 2014 - Vers az emlékekről

Melyik karácsonyom volt a legemlékezetesebb? Melyik a legboldogabb? Melyik a legszebb? Természetesen mind-mind gyermekkori emlékeimhez fűződnek. Édesanyám esti elmesélései, az ő gyermekkori karácsonyiról, a nyolc gyerekről, a szegény, egyszerű sorsról, a nagyszerű szülőkről, akik a kis parasztházat Betlehemmé varázsolták. Elmesélései a Jézuskáról, a jászolról, az állatokról, akik melengették a Kisdedet.

Az éjféli miséről, amiknek öt-hat évesen már én is részese lehettem. Nyolc-tíz évesen lázasan készültünk a Betlehemes játékokra, betéve tudtuk a szöveget, az énekeket, a szomszéd gyerekekkel együtt. Aztán már csak az volt a kérdés, ki legyen a beköszöntő, az első pásztor, kik az angyalok, és ki az öreg. A jelmezeket a Betlehemet a szülők készítették, az öreg bundáját Józsi barátom édesapja kölcsönözte, aki maga juhászként élte le élete nagy részét.

Ennek a bundának a cipelésében útközben minden egyes betlehemes gyerek derekasan részt vett, még az angyalok is. Este hét-nyolc óra tájt indultunk, és mire bejártuk a falut, főleg rokonokat, nagyszülőket, jó ismerősöket, az éjféli misézők is rég hazaértek. Aztán jött az igazi öröm, az öreg zsebeinek kiürítése: a zöldhasúak, a kékek, a barnák, de akadt köztük piros bankó is.

Angyalkásan elosztottuk. Ami a Betlehemben volt – szaloncukor, kalácsok, mákos, diós beigli – az már a másnap gondja volt, de a csikóbőr kulacsból az öreg juhász jóízűen itta a falu vegyes borát, amit házanként töltögettek a kulacsba. Ez volt a kölcsön bunda bérleti díja. Aztán karácsony első napján kipihenten, finomabbnál finomabb illatokra ébredve, a két angyalkával, akik az öcséim voltak, ettünk-ittunk, édesanyánk legnagyobb örömére.

A legemlékezetesebb karácsonyom húsz éves koromban volt. Akkor írtam édesanyám elmesélt emlékeiről egy verset, amit a fa alatt elszavaltam neki.

Karácsonyi beiglisütés

Elővette édesanyám nyárfa tekenőjét a sutból,

beiglit kezdett sütni – egy emléket a múltból.

Beiglit kezdett sütni, mit egykor, karácsonykor,

a legidősebb lányként tanult dédanyámtól.

A legidősebb lány volt, még alig 7-8 éves,

de sütni-főzni már illett a kegyes szükségnek,

Korán megtanulta a testvér-pesztraságot,

ellátott, gondozott hét éhes kis szájat

Unokája – fiam – a teknő mellett állott:

mit sütsz Mama, nekem? Ünnepi kalácsot?

Csöndesen, szelíden a kérdezőre nézett,

Azt sütök bogaram, mákosat, mézeset.

Olyat akart sütni, mint akkor, régen, messze,

de sehogyan nem állt rá aranyló két keze.

Sütötte, sütötte a mazsolás kalácsot,

könnyei potyogtak, a masszába is hullott.

Így ehettünk mi is könnytől sózott, múltból hozott, mézédes, ünnepi friss kalácsot.

- Lajter Imre, aki Debrecenben, 1954. március 1-jén született, jelenleg rokkant nyugdíjas, és a testvérével él a méhészkertben. -