Vendégjegyzet: Ismerjük-e múltunkat?

A Hajdú-bihari Napló múlt heti számában olvastam egy cikket a Honvédtemetőben eltemetett német katonák hamvainak kihantolásáról. Nagy kő esett le a szívemről: a német hadisírgondozó szervezet (VDK) szakemberei jól végzik a dolgukat: szakszerűen dózerolnak, dokumentálnak, s az első világháborús párnaköveket is kegyeleti okokból lökik félre, miután a területet feldúlták. Aztán eszembe jutott a Mata János rendezte, „Méltósággal” című dokumentumfilm. Bizonyára sokan nem ismerik, ezért leírom a történet lényegét. Szendiné dr. Orvos Erzsébet írása.

Az első világháború kitörése után Debrecenben a téglagyár mellett orosz hadifogolytábort létesítettek, s a tábor lakóit kétkezi munkára fogták, így nagy hasznára váltak Debrecen városának a háborús évek munkaerőhiányának pótlásában. 1915-ben azonban kolerajárvány pusztított a táborban, s egy hónap leforgása alatt 1618-an vesztették életüket a gyilkos kórban. Volt olyan nap, amikor 50-60 holttest elföldeléséről kellett gondoskodni, ezért nem messze a lágertől nyitottak temetőt a szerencsétlen, hazájuktól több ezer kilométerre meghalt katonáknak. A tábor parancsnoka emléktáblát is emeltetett nekik. Köztük élve, tevékenykedve bizonyára nagyon szívén viselhette a sorsukat, mert a források szerint mindezt saját költségén tette. A tábla máig hirdeti az elhunytak emlékét.

Ki volt ez a parancsnok? Ősbuday Rácz Béla, a 101. Gyalogezred tartalékos főhadnagya. Ennyit tudunk róla. Vagy mégsem? 25 évvel ezelőtt volt egy ember, aki feltette ugyanezt a kérdést. Majoros László ezredes, az akkori Kossuth-laktanya parancsnoka. Nemcsak kérdezett, de cselekedett is: katonáival rendbehozatta a sírokat, a Göcs kovácsüzemének munkatársaival – Fiák László vezérigazgató lelkes támogatásával – pedig rekonstruáltatta a temető kovácsoltvas keresztjét, sőt még a levéltárban is kutatott. Ősbuday Rácz Béláról azonban semmit sem talált.

100 éve tört ki a „Nagy Háború”. Mi történt a hadifogolytáborban? Hogy néz ki ma a temető?

Levéltárunk a múlt héten kétnapos konferencia keretében emlékezett a két világháború történéseire. A szünetben beszélgettem a már nyugállományú ezredessel, Majoros Lászlóval, aki kicsit szomorkásan tette fel a kérdést: érdekel ez egyáltalán valakit? Ha városunk történetéről van szó minket, levéltárosokat feltétlenül! Megkeressük az Ősbuday Rácz Béla főhadnagyról szóló adatokat, és méltóképpen fogunk emlékezni rá. A Hadtörténelmi Levéltárral, ahol a tisztek adatait kartonok őrzik, már felvettük a kapcsolatot, hátha vallanak a dokumentumok. Oroszországban is gondozzák az elhunyt magyar hősi halottak síremlékeit. Tegyük meg mi is a tőlünk telhető legtöbbet! Segítsen Ön is!

(A szerző főlevéltáros, a Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Megyei Levéltárának igazgatója.)