Helyi közélet

2014.10.30. 08:16

Rángatni kezdte az utas a kormányt, baleset lett a vége

Debrecen - Vádat emelt a Debreceni Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki utasaként bántalmazott egy autóvezetőt, és 40-50 kilométeres sebességnél még a volánt is elrántotta, balesetet idézve elő.

Debrecen - Vádat emelt a Debreceni Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki utasaként bántalmazott egy autóvezetőt, és 40-50 kilométeres sebességnél még a volánt is elrántotta, balesetet idézve elő.A vádhatóság csütörtöki közlése szerint az eset még idén júliusban történt az esti órákban, Debrecenben. A bűnelkövető menet közben szóváltásba keveredett a kocsi vezetőjével, hátulról többször megütötte az arcán, majd amikor a kormányt is megrántotta, a jármű előbb fának, majd egy épület oldalának ütközött.

A baleset következtében a vádlottat, a sofőrt és az anyósülésen ülő utast 8 napon belül gyógyuló sérülések érték. A büntetlen előéletű férfival szemben közúti közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt emeltek vádat, végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozva.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában