Helyi közélet

2014.06.10. 12:37

Fazekas Sándor helyesli, hogy az FM Debrecenbe költözzön

Budapest, 2014. június 10., kedd (MTI) - Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szerint helyes az az elképzelés, hogy az általa vezetett minisztérium Debrecenbe költözzön - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) sajtóirodája kedden az MTI kérdésére.

A közlemény szerint a miniszter jó döntésnek tartja azt, hogy a termeléshez közelebb kerüljön az igazgatás.

A miniszter és a tárca arra a miniszterelnöki kezdeményezésre reagált, amely szerint Orbán Viktor felvetette, hogy a honvédelmi és a földművelésügyi tárca vezetése vizsgálja meg annak a lehetőségét, hogy 2016. március 15-ig milyen feltételek mellett lehetne a központi államigazgatás két szakterületének országos irányítását Székesfehérvárra, illetve Debrecenbe áthelyezni.

A FM tájékoztatása szerint a miniszter közölte: "Az előkészítési munkákat megkezdjük és természetesen egyeztetéseket folytatunk Debrecen város vezetésével a konkrét feladatokról."

- MTI -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában